Rebecca Dobson 17 éves korában ismerte meg a párját, Andrét, akitől hamarosan teherbe esett. Megtartották a babát, összeköltöztek, a tinilányból pedig egycsapásra főállású anya és háziasszony lett. Naphosszat otthon ült, imádott főzni és nassolni, pedig már az első várandóssága alatt 30 kilós túlsúlyt halmozott fel.
Az első és a második esküvőn Forrás: The Mirror |
Mire a pár második közös gyermeke is megszületett, Rebecca már közel 140 kilót nyomott, és ezzel a testsúllyal állt oltár elé 2005-ben. Az ezt követő években tovább hízott, és 2010-re elérte a 160 kilós testsúlyt. Az orvosai figyelmeztették az akkor 29 éves nőt, hogy ha meg akarja élni a 40. születésnapját, akkor sürgősen le kell fogynia.
A házaspár ekkoriban határozta el, hogy a hetedik házassági évfordulójukon újra kimondják a boldogító igent. Rebecca pedig eltökélte, hogy a második esküvőjére megszabadul hatalmas túlsúlyától, majd vásárolt magának egy esküvői ruhát, mely nyolc számmal volt kisebb az akkori méreténél.
Megfelezte a testsúlyát Forrás: The Mirror |
Ezt követően hónapokig különféle diétákkal próbálkozott, ám egyikkel sem járt sikerrel. Végül orvosi segítséget kért, akik a gyomorgyűrűműtétet javasolták neki, melyet tavaly októberben el is végeztetett. Az azóta eltelt több mint egy évben az eszköz, valamint egészséges táplálkozás segítségével megfelezte a korábbi testsúlyát.
Az álomruhájában állhatott újra oltár elé, és ma már joggal bízik abban, hogy láthatja felnőni gyerekeit.