Család

Hogyan fogják hívni Ördög Nóra kislányát?

Az már biztos, hogy kislányt hord a szíve alatt Ördög Nóra, aki ezt a babaváró buliján jelentette be – írja a Story magazin.

Hogyan fogják hívni Ördög Nóra kislányát?Izgatottan várta a műsorvezető és párja, Nánási Pál fotós, hogy kiderüljön, kislány vagy kisfiú lesz-e elsőszülött gyermekük. Ördög Nóra várandósságának bejelentése óta egyáltalán nem beszél a babavárásról, de a Story szerint a múlt héten elvégezték a vizsgálatot, és már biztos, hogy kislányuk lesz.

A pár szűk körű babavárót tartott, amelyen csak a család és a közeli barátok vettek részt. Itt jelentette be könnyes szemmel az RTL Klub műsorvezetője, hogy kislánynéven kell gondolkodniuk. A lap szerint előfordulhat, hogy a Lili névre esik a választásuk, ugyanis Ördög Nóra ezen az álnéven írt a teherbeesésért vívott harcáról, a közben megélt fájdalmakról, nehézségekről Angyalműhely című könyvében.

Ördög Nóra november elején blogjában jelentette be, hogy kisbabát vár, miután már hetek óta folyt a találgatás, hogy valóban gömbölyödik-e a pocakja. Hiszen az általa vezetett élő adásokban egyre inkább látszott, hogy valami változott, a hír bejelentése óta pedig a csatorna mindent megtesz azért, hogy biztosítsa a műsorvezető nyugalmát. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top