nlc.hu
Család
“Karácsonykor a legnagyobb a terhelés a párkapcsolatokon”

“Karácsonykor a legnagyobb a terhelés a párkapcsolatokon”

Itt az év vége, a békés, családi ünneplés ideje, sok pár mégis ilyenkor dobja be a törölközőt. Több szakértőt is megkérdeztünk, miért éppen most borul ki a bili.

Karácsony előtt néhány nappal a férj egy óriási plazmatévével állított haza elégedetten vigyorogva. Felesége viszont a férfi legnagyobb meglepetésére lelkesedés helyett keserűen ezt vágta a fejéhez: „Sokkal boldogabb lettem volna, ha néha összebújva megnézünk egy-egy filmet a kanapénkon a régi, kis tévénk előtt.” Ezzel robbant a bomba. A férj mérgében az ablakon hajította ki a hitelre vásárolt méregdrága készüléket – egy eset azok közül, amelyet a párterápiával foglalkozó Baktay házaspár mesélt nekünk, amikor az ünnepek és a családi válságok összefüggéseiről kérdeztük őket. Ezért az ünnepek alatt és utána is ügyeletet tartanak, sok pártól ilyenkor érkeznek ugyanis a kétségbeesett segélyhívások: S. O. S. segítségre van szükségük.

A muskátlit sem elég egyszer meglocsolni

„Nálunk húsz éve folyamatosan telt ház van az ünnepek között és január elején – mondja Baktay Miklós terapeuta. – Általában azt látjuk, hogy az emberek azt hiszik, az ünnepek alatt rendbe tudnak tenni mindent, amit addig hanyagoltak. Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint egy fogtömés, amit egyszer megcsinálnak, aztán sokáig le van róla a gond. Ráadásul a párkapcsolaton karácsonykor van a legnagyobb terhelés, inkább egy nagy stressz az egész, mint békés együttlét. A kapcsolatot pedig nemcsak karácsonykor, hanem egész évben ápolgatni, gondozni kell. Képzeljünk el egy tő muskátlit, amit Szent Ivánkor meglocsolunk, és azt várjuk tőle, hogy egész évben kitartson” – magyarázza a pszichológus.

Sajnos nemcsak a terapeutáknál adják egymás kezébe a kilincset a párok decemberben: ahogy megtudtuk, a válóperes ügyvédeknél is hasonlóan telt ház van. „Év végén olyannyira megugrik az ügyfelek száma, hogy ilyenkor a legtöbb válóperes ügyvéd megduplázza a forgalmát – mondja dr. Illés Blanka ügyvéd, a Se Veled blog szerzője. – És az év végi hajrá nemzetközi szinten is abszolút jellemző, amit korábban már több külföldi kolléga is megerősített. A legtöbb férj vagy feleség persze azt szeretné, ha még az óévben kimondanák a válást, ami egyáltalán nem olyan egyszerű, mint gondolják, hiszen még a legsimább ügyek is eltartanak 5-6 hónapig, de egy húzósabb bontóper akár 4-5 évig is kitolódhat” – magyarázza a szakember.

Az ügyvédnő szerint az adventi, karácsonyi időszakban is sokan rájönnek, hogy nem is boldogok igazán. Aztán jön az év vége, majd az újév, és a párok úgy érzik, most, azonnal lépni kell, hogy tiszta lappal indulhassanak neki az új évnek. „A legtöbben azt hiszik, az a legegyszerűbb megoldás, ha beadják a válókeresetet, és csak nagyon kevesen vannak azok, akik megpróbálkoznak még a párterápiával – teszi hozzá az ügyvéd, aki minden egyes párnak ajánl tanácsadót, de általában elutasítják. – Sokan szkeptikusak a terapeutákkal szemben, pedig ha nem is sikerül újra egymásra találniuk, annyit biztosan nyernek, hogy a válás során, és azt követően sokkal könnyebben, békésebben tudnak egymással kommunikálni. És ez különösen akkor fontos, ha gyerek is van a családban.”

„A gyerek öröme az egyetlen örömünk”

Persze olyanok is vannak, akik nem adják be a válókeresetet, mert nem érzik magukat elég erősnek, vagy mert úgy gondolják, hogy a gyereknek jobb, ha együtt maradnak, viszont a folyamatosan gyűlő problémák karácsonykor kegyetlenül előtörnek. „Már évek óta megromlott a férjemmel a kapcsolatunk – meséli Mariann, egy tízéves kislány anyukája. – Csakhogy év közben szinte alig vagyunk együtt, nem beszélünk, csak amiről nagyon muszáj, elvagyunk. Mindketten sokat dolgozunk, a férjem sokszor még hétvégén is, alig van közös program, kettesben pedig semmi.

Karácsonykor viszont otthon vagyunk, végigjárjuk a nagyszülőket, aztán hármasban ünnepelünk. Igaz, az egyetlen emelkedett pillanat egész este az a pár perc, amikor a kislányom kibontja az ajándékait. A férjem leül a tévé elé, én meg a gyereknek eljátszom, hogy mennyire örülök, és közben azon agyalok, hogy tök magányos vagyok a szép kis családomban. Ilyenkor mindig eljutok odáig, hogy ez nem mehet így tovább, elegem van, el kellene válni. Amikor viszont nagy nehezen előadom a férjemnek, ő döbbenten áll előttem, nem érti az egészet. Azt mondja, szeret, és meggyőz, hogy minden jó úgy, ahogy van, nekem pedig nincs erőm lépni, és hát ott a gyerek is. Végül minden kezdődik újra a hétköznapokkal” – mondja szomorúan az anyuka, és bevallja, már most gyomorgörcse van a karácsonytól.

„Karácsonykor nagyon sok érzés felszínre tör, sokszor rádöbbenünk, hogy nem érzünk semmit a másik iránt – magyarázza dr. Battonyai Tünde pszichiáter. – És sokakban első gondolatként valóban a válás fogalmazódik meg ilyenkor. Ez egy nagyon megterhelő periódus, sokat vagyunk együtt az év többi időszakához képest, amikor szinte elmegyünk egymás mellett, nem foglalkozunk a problémákkal. Aztán jön az év vége, a számvetés időszaka, amikor magunkba nézünk, a párkapcsolatunkba, és muszáj szembenéznünk a problémákkal, amelyeket addig félresöpörtünk” – véli a szakember, aki egyetért azzal, hogy az újévet „fogadalommal”, elhatározással indítsuk, de sokkal jobb, ha hirtelen felindulásból nem választjuk azonnal a válást. Inkább együtt döntsük el, adunk-e még egy esélyt egymásnak, illetve közösen dolgozunk azon, hogy újra megtaláljuk az összhangot. Nemcsak karácsonykor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top