nlc.hu
Család
9 évesen sikeres vállalkozó a kisfiú

9 évesen sikeres vállalkozó a kisfiú

A kissrác immár a harmadik sikeres vállalkozását alapította meg.

Henry Patterson
Henry Patterson

A brit Henry Patterson két évvel ezelőtt vágott bele élete első üzleti vállalkozásába: trágyát árult, zsákonként 1 fontért.

Nem sokkal később a szülei segítségével boltot nyitott az eBay-en, ahol jótékonysági üzletekben vásárolt tárgyakat árultak. Az üzlet bejött: rövid idő alatt 150 fontot – vagyis mintegy 50 000 forintot – keresett a holmik újraértékesítésével.

Nemrégiben a még mindig csak 9 éves Henry elindította élete harmadik, a korábbiaknál jelentősebb vállalkozását: egy internetes édességboltot gyerekeknek. Bár természetesen ebben is a szülei támogatására volt szüksége, mindent a kisfiú ötletei alapján valósítottak meg a logótól kezdve a termékkínálaton át a marketingstratégiáig.

„Senki sem tudja jobban, hogy milyen édesség kell a gyerekeknek, mint egy gyerek – magyarázta az ifjú üzletember egy brit lap riportjában. – A legjobb az egészben, hogy minden édességet le kell tesztelnem.

Az édességboltból befolyó bevételek 5 százaléka Henry saját bankszámlájára, a többi pedig a családi kasszába kerül. A kisfiú elárulta, hogy a jövőben szeretne újabb vállalkozásokba is belefogni, felnőttként azonban filmrendező akar lenni. Az első saját filmjét már el is készítette egy ebihalról, aki nem tud úszni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top