Család

Kell-e nekünk okosbili?

A táblagépes bili az idei év egyik technológiai szenzációja, és a gyártó szerint segít a bilire szoktatásban.

Kell-e nekünk okosbili?A bilire szoktatás nagy kaland a legtöbb családban, és most egy egészen hajmeresztő eszközt mutattak be, hogy segítséget nyújtson ebben, jelentette az AP hírügynökség. Los Angelesben ma zárul a világ legnagyobb szórakoztatóipari expója, ahol nem csak felnőtteknek szóló újdonságokat mutattak be.

Bili érintőképernyővel

Az okosbili annyiban különbözik a hagyományos társaitól, hogy egy táblagép csatlakoztatható hozzá. Így a kicsi elfoglalhatja magát az érintőképernyő nyomogatásával, amíg végez a dolgával. „Ez nagy újdonság, és már sok szülőtől kaptunk pozitív visszajelzést, akik szerint ez sokat segíthet a bilire szoktatásban” – reklámozta a terméket a gyártócég egyik alkalmazottja.

Az igaz, hogy a világ pénzesebb felén lassan előbb tanulják meg a gyerekek az érintőképernyő kezelését, mint járni tudnának, a legtöbb szülő valószínűleg mégis elszörnyedve tekint erre a fejlesztésre. Hiszen még a bilire szoktatásnál is nagyobb küzdelem azt elérni, hogy a gyerekek minél kevesebb időt töltsenek mindenféle képernyők előtt ülve.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése