“A gyökerek tisztelete önmagunk tisztelete”

Mi a tapasztalatod: mennyire igaz a mondás, hogy nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Az ellentét mennyire helytálló?

– Az azonosulás a gyakoribb, amikor alapvetően továbbvisszük az otthon látott reakciókat, megoldáskészleteket, érzelemkifejezési és konfliktuskezelési módokat, párkapcsolati és nemiszerep-mintákat. Tűnhet úgy gyerekkorban, hogy az alma nagyon messze esett a fájától, de hányszor megesik, hogy amikor a lány férjhez megy és gyereke születik, olyan lesz, mint anyja. Mondhatja ugyan, hogy nem akar házias tyúkanyó típus lenni, mint amilyen a mama volt, inkább szexi, társasági életet élő, utazgatós, mint a barátnője, ha még nincs gyereke, de sokszor találkozom olyan párokkal, amelynek férfitagjai elmondják, hogy miután megszületett a gyerek, elveszítették azt a nőt, akibe beleszerettek, akivel addig együtt éltek. Merthogy éppen azok a párkapcsolati konfliktusok jelenhetnek meg, amelyeket – látva az otthoni példát – a nő el akart kerülni. Évek múltán a lány észre sem veszi, hogy éppen úgy reagál vagy piszkálódik, hogy a párjától megkapja: „olyan vagy, mint az anyád”.

Ezt senki nem hallja szívesen.

– A szembehelyezkedés, hogy minden pocsék, amit anyámtól örököltem, és a cél, hogy bármit csinálok – legyen szó a megjelenésről, hobbiról, életmódról, kapcsolaton belüli dominanciáról vagy szolgaiságról, karrierépítésről, gyerekvállalásról –, csak ne úgy, ahogy ő csinálta, görcsössé tesz. Miközben lázad, észrevétlenül kezdi ugyanazt az életet élni. Egy szélsőséges példát mondok: az anya alkoholizmusát sokkal súlyosabban élik meg a lányok, mint az apáét, mert hiányzik az az érzelmi biztonság, amelyet majd neki kellene továbbvinnie. Megfogadhatja, hogy sosem fog inni, de nem az alkohol a fő probléma, hanem az érzelmi labilitás, amit viszont más formában továbbvihet. Az ellenazonosulás rabság, mert azt hisszük, azért vagyunk szabadok, mert teljesen mások vagyunk, mint anyánk, holott bármit teszek, benne, róla gondolkodom.

Vezet ebből kiút?

– Ha valaki nem tiszteli a gyökereit, az magát sem tiszteli. Sok ember nem örül annak, milyen anyát kapott, de meg lehet ezzel békülni. Esély van arra, hogy az óriási belső harc lecsengjen, ha végiggondoljuk: őt kaptam, vele kell megbékélnem, azt viszem tovább, amit benne jónak látok- mert ilyen igenis van! Ez nem 180 fokos változás, hanem elfogadás: amikor nem okoz szenvedést, ha felismerjük, mi mindenben vagyunk hasonlók, és jó szívvel viseljük, bármilyen borzasztónak is tűnjön először. Ez nem zárja ki azt, hogy közben arra törekedünk, hogy bizonyos kérdésekben teljesen másképp viselkedjünk. Nem azért, mert dacból mást akarunk, hanem mert önálló döntést hoztunk, mert valóban így látjuk jobbnak.

A praxisodban milyen ütközési pontokat látsz a generációk között?

– A mi generációnk, a mai harmincas-negyvenes anyák nagyon mások, mint amilyenek a szüleink. Gyakran nem is tudunk tőlük tanácsot kérni, mert nem ér össze a világunk. Csak hogy az egyik leglátványosabb különbséget említsem: a mai hatvanéves nemzedék azt tapasztalja, hogy gyerekeik nagyon más ívet futnak be, mások az életlehetőségeik, adott esetben akár rosszabbak is, mint az övéik voltak. Szülőként az a legnagyobb öröm – s remélem, mi vagyunk többen, akik így gondoljuk –, ha a gyerek boldog, sikert ér el. Mégis előfordulhat éretlen személyiségeknél, hogy az anya irigykedik arra, amit a lánya birtokol: „nekem miért nem adatott meg az, ami neki igen?” A leggyakoribb játszma a mártíromság, amely 60 év fölötti anyáknál tapasztalható. Amikor kirepül a gyerek, az anyák, akik közül sokan háztartásbeliek voltak, értéktelennek, haszontalannak érzik magukat. Irigységet szül, ha látják, hogy gyerekeik milyen jól megvannak nélkülük. Mivel nem tudnak másként hatni a környezetükre, sajnáltatják magukat, a lelkiismeret-furdalásukra apellálnak, hogy törődjenek velük.

Ilyenkor fordul elő az, hogy a lány gondoskodni kezd az anyjáról?

– A nőkben különösen erős az az érzés, hogy felelősséget vállaljanak mások jólétéért. A lány lojális az anyjához, mert úgy érzi, nem maradhat magára. Szegény anya rosszul van, és még rá is erősít a mártírkodással, így a lánya, igaz, hogy iszonyú görcsös kötelességtudatból, de oldja az anya magányát, miközben egy végeláthatatlan játszmába kerül. Az a jó, amikor a gondoskodás magától, természetesen fakad, amikor felemelő érzés, hogy az anyjának segít – bármivel, legyen az beszélgetés, bevásárlás vagy egy meglepetés utazás.

Milyen tipikus problémák fedezhetők fel még az anya-lánya kapcsolatban?

– A kutatások azt mutatják, hogy a diplomás, karriert befutott nők lányai nagyobb eséllyel küzdenek evészavarokkal (anorexiával, bulimiával) részben az anyai ridegség, keménység, részben a magas teljesítménykényszer miatt. A lányok meg akarnak felelni a magas elvárásoknak, és amit kontrollálni tudnak, az elsősorban a testük. A már említett irigységhez kapcsolódik a rivalizálás: sokszor hallottam terápián sikeres nőktől azt, mennyire megrendülnek, amikor először veszik észre, hogy már nem őket nézik meg, hanem a lányukat. Akinek a szépségen kívül nem adatott meg siker, érzelmi gazdagság vagy más, amire büszke lehet, annak persze az öregedés, a „staféta átadása” nehezebb. A jól megélt anyaság, a befelé való építkezés ettől azért megvéd.

Mit gondolsz a másik végletről, amikor az anya a lánya legjobb barátnője?

– Problematikus. Nem azért, mert jóban vannak és oldott a viszonyuk, hanem mert nincs reális határ a szülő és gyermek között. Túl sok információ áramlik a szülőtől a gyerek felé és fordítva. Akár intimitásról, akár párkapcsolatról van szó, ez óriási teher a gyereknek. Egy barátnővel össze lehet veszni, ott lehet hagyni, nem találkozni, nem beszélni napokig, ezt a feszültséget nem bírja el egy anya-lánya kapcsolat. Az ilyen helyzetek arról szólnak, hogy az anya megéli a fiatalságából kimaradt lehetőségeket, és lányán keresztül azokat a párkapcsolati szituációkat, amelyekben neki nem volt része. Fordítva is igaz, hogy ha egy lány állandóan beavatja magánéletébe az anyját, rosszul sülhet el, amikor a saját életét akarja élni. Eddig beengedte az életébe, de ha párja van, anyja kívül reked. Ennek a vége az lehet, hogy a partner gyűlölni fogja, hogy a mama mindig kritizálja, mindenbe beleszól, vagy az anya mártírkodni fog. Bármennyire nehéz, le kell válni érzelmileg az anyánkról.