Család

Kiakadtak a feministák az életnagyságú Barbie-házon

Tiltakozást szerveznek az attrakció ellen.

A héten nyitja meg kapuit Berlinben az az életnagyságú, csupa rózsaszín Barbie-ház, mely az ismertető szerint „teljesen új betekintést nyújt a világ leghíresebb babájának életterébe és életstílusába”.

A berlini Barbie-ház

A berlini Barbie-ház

Forrás: Huffington Post

A felnőttek 15, míg a gyerekek 12 euróért léphetnek be az épületbe, melyet bejárhatnak, fényképezkedhetnek például a nappaliban vagy épp a konyhában, kipróbálhatják a Barbie-liftet, felár ellenében pedig még Barbie babának is beöltöztetik őket. Az épületben természetesen kávézó és ajándékbolt is várja majd a látogatókat.

Német feministák egy csoportja viszont tiltakozást szervez az attrakció ellen, mondván, hogy az a nemi sztereotípiákat erősíti. „Nem azok ellen a szülők ellen tiltakozunk, akik ellátogatnak a Barbie-házba és nem is a gyerekek ellen, akik Barbie babákkal játszanak – magyarázta a tiltakozás egyik szervezője. – Az ellen a nőkép ellen állunk ki, melyet a Barbie-álomház képvisel.” Az épület azonban nem egy ideológiai állásfoglalás, csupán egy játék. És valóban, a kislányok szeretnek ugyan a lehetetlen „ideálnővel” játszani, sokszor egy félszemű mackóval éppoly boldogok. Szerencsére az értékrendjük gyakran jobban a helyén van a felnőttekénél.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top