Menjenek ők is a fesztiválra, vagy inkább maradjanak otthon a nagyival vagy a bébiszitterrel? Persze a fesztiválokat nem lehet egy kalap alá venni, hiszen a színházi fesztiváltól kezdve az utcazenei fesztiválon át a nagy, „összművészeti” és gigantikus zenei fesztiválokig széles a paletta.
Összegyűjtöttük a ti véleményeiteket pró és kontra a témában:
„A kisfiam két és fél éves volt, amikor kivittük a Szigetre – délelőtt, illetve kora délután. Végigjártuk vele a gyerekprogramokat, körbeszaladt a játszótéren, aztán hazavittük, ahol várta a nagyi, mi meg visszamentünk estére az Iron Maidenre. Oda már nem vittem volna, mert akkor sem szerette a hangos dolgokat, és azóta sem szereti. Ha meg a síró gyerek miatt nem tudunk bulizni, akkor minek az egész? De láttam már olyan kisgyereket koncerten, aki jól érezte magát, szóval valószínűleg gyerekfüggő a dolog. Meg persze szülőfüggő: ha a szülő nem csinál belőle gondot, akkor valószínűleg nincs is gond belőle. Ha viszont a szülőnek elképzelhetetlen, akkor minek erőltetni.”
„Szerintem egy felelős szülő ki tudja úgy vinni a gyereket a fesztiválra, hogy abból csak jó süljön ki. Csak oda kell figyelni, hogy tudjon pisilni, szaladgálni, ne a leghangosabb koncertek közelében legyen, a napi rutinja ne törjön darabokra, és este, amikor apa/anya bulizik, legyen, aki otthon vigyáz rá.”
„Tavaly a két és fél éves kisfiam az EFOTT-on bulizott az apjával. Kimentek nappal, végigcsinálták a szokásos gyerekprogram-játszózás-fürdés kört, majd szundítottak egyet és este visszamentek bulizni. A kicsi nagyon élvezte, az apja és a barátok vigyáztak rá, és amikor már nagyon álmos volt, hazamentek. Semmilyen kára nem származott belőle, sőt igazi nagyfiúnak érezhette magát. Szerintem ebben az a lényeg, hogy ha az ember gyerekkel akar fesztiválozni, akkor az ő igényeire kell odafigyelni még akkor is, amikor belevisszük a felnőtt buliba. Vagyis ha neki nem túl hangos és nem túl fáradt, akkor miért is ne nézhetne végig egy koncertet? Szerintem a napi rutinja sem számít, egy estére bármit fel lehet rúgni. De persze ez gyerekfüggő.”
„Szerintem van jobb hely is egy kisgyerek szórakoztatására, mint egy fesztivál. És őszintén, én nem is érezném magam jól, ha ott lenne a gyerekem is.”
„Én biztos sokkot kapnék már attól, ha csak valaki szimplán elkáromkodná magát a kölköm mellett. Én nem tudnék lelazulni ott gyerekkel, de szeretném hozzátenni, hogy én amúgy sem vagyok egy »lazulós« típus.”
„Szerintem hatalmas élmény lehet a kisgyereknek egy fesztivál, annyi új dolog, inger, élmény éri, ami egy gyereknek maga a karácsony. Eddig nem látott dolgokat ismerhet meg, a gyerekprogramok meg egész biztosan nagyon élvezetesek a kicsiknek. Én is nagyon élveztem volna, ha gyerekként kivittek volna ilyen programokra, biztos, hogy életre szóló élmény lett volna, kár, hogy akkor még nem voltak ilyen fesztiválok.”
Sződy Judit, pszichológus – Vigyük-e őket?
Vihetjük, számukra az fontos, hogy az anyukájuk, apukájuk mellettük legyen. Csecsemőt és 3-6 évest a legkönnyebb ilyen helyen „jól tartani”, a totyogókkal nem könnyű, hiszen már nem alszanak sokat, még nem értik jól, mi veszi őket körül. De ha a szülő kreatív és türelmes, minden megoldható. Nyilván a fesztiválozást a baba igényeihez kell igazítani, és olyan szállást találni, ahova nem hallatszik be nagyon hangosan a zene. Ha úgy döntünk, elvisszük őket, mindig legyen egy biztos, nyugis pont, a szállásunk, ismerősünk parasztháza, kényelmes sátor. Mindig legyen nálunk enni- és innivaló. Kicsiket hordozókendővel a legegyszerűbb „szállítani”, mert abban a baba maga dönti el, mennyi ingert enged be, figyel vagy elbújik. A kendős állapotban a baba önműködő alvás-ébrenlét tekintetben. A nagyobbaknak viszont biztosítani kell a nyugodt alvás lehetőségét délután. Az esti fesztiválcsúcspont idején a legjobb, ha olyasvalaki vigyáz rá, akit ismer és szeret, míg a szülei buliznak. Ha a gyerek alapvetően jól érzi magát, nem gondolom, hogy bármivel baja lehet. Az ő világában a sárkány, a boszorka, a táltos is valódi, ehhez képest egy punk bácsi smafu. Az viszont zavarhatja, ha betolakodnak az ő általa felállított határvonal mögé. Bár a punk bácsik ritkábban kérnek puszit a vonakodó gyerektől, mint a szomszéd nénik, de azért van minimális esély rá. |