Hol van a boldogság mostanában?

Lívia – ha csak a tényeket vesszük figyelembe – nem tartozik azok sorába, akikre a sors két marokkal szórja a szerencsét. Szülei hamar elváltak, őt az édesanyja nevelte, aki nem sok figyelmet fordított rá. Korán férjhez ment, de a férfiről hamar kiderült, hogy nem éppen a hűség mintaszobra, ezért elköltözött tőle az akkor hároméves kislányukkal. Most egy apró albérletben él, nem veti fel a pénz, nem éppen álmai állásában dolgozik, mégis boldogabb, mint a legtöbb biztos családi háttérrel rendelkező és nagyobb jólétben élő ember, akivel mostanában találkoztam. Azt mondja, a kislányával töltött idő kárpótolja a nehézségekért, és hisz abban, hogy szebb jövő vár rájuk.

Majd egyszer jó lesz…

Sokan azért nem találják a boldogságot, mert mindig egy jövőbeni fordulóponthoz, történéshez kötik. Majd ha férjhez megyek… Majd ha jobb állásom lesz… Majd ha gyerekem lesz…, holott ezek mind zsákutcák, ha a belső biztonságot nem teremtjük meg önmagunkban.
Sonja Lyubomirsky régóta kutatja a boldogságérzet növelésének lehetőségeit. Sok vizsgálaton és teszten keresztül kereste, vajon mi a közös azokban az emberekben, akik boldognak vallják magukat – innen már csak egy ugrás, hogy törekedjünk ezen készségek elsajátítására.
Nos, az írónő szerint ezek a legfontosabb tulajdonságok egy boldog embernél:

• ápolja és élvezi az emberi kapcsolatait
• képes kifejezni a háláját azért, amije van
• segítőkész
• optimistán tekint a jövőbe
• rendszeresen mozog, sportol
• igyekszik a jelenben élni
• mélyen elkötelezettek a céljai mellett
• képes megbirkózni a kihívásokkal

Nő az igény a belső munkára

Bús Tímea hét évvel ezelőtt a munkaügyi pályát hagyta el azért, hogy saját tapasztalataiból kiindulva társkereső irodát nyisson. Ma már coachként is segíti az ügyfeleit a boldogságkeresésben. Azt mondja, saját fejlődési útja is támogatja abban, hogy megértse a hozzá fordulók elakadásait. Szerinte is rossz lóra teszünk, ha a külső körülményektől várjuk a vágyott állapot elérését.
„Az érzelmi jóllét az, ami állandósítható, nem a boldogság. Az érzelmi jóllét részei a célok, az önazonosság, a szükségleteink ismerete, ezek által kerülhetünk közelebb önmagunkhoz. A boldog ember elfogadja, honnan jött, tudja, merre tart, és rendben vannak az emberi kapcsolatai. Sokan képtelenek elengedni a régi szerelmeket vagy éppen nem hagyják felnőni a gyerekeiket. Ahhoz, hogy tisztán lássuk, hányadán állunk önmagunkkal, nagyon fontos az önismeret. Hiányaink, sebeink begyógyítása sokszor fájdalmas, ugyanakkor tapasztalhatóan nő az igény a belső munkára, a múlt visszafejtésére. A lelki fejlődés olyan, mint egy spirál, ha megrekedünk, lecsúszunk. Ha túlságosan rágörcsölünk valamire, ha mindent egy lapra teszünk fel, az csak további stresszt szül. A változáshoz, boldogságkereséshez elsősorban belső erő szükséges – ha ezt növelni tudjuk, az automatikusan magával hozza a harmóniát.”

A boldog ember a vonzó!

Vajon mindenki képes a boldogságra? Egyenlő esélyekkel indulunk? Bús Tímea szerint ez a hozott mintánkon is múlik, attól, hogy mit láttunk otthon. A rossz programok generációról generációra öröklődnek, sokszor inkább azt tanuljuk meg, hogyan kell boldogtalannak lenni.
Tímea ügyfélkörét nagyrészt harmincas-negyvenes diplomás nők alkotják. „Számukra a legnagyobb feladat, hogy mind a munkában, mind pedig a magánéletben megtalálják magukat – mondja. – A tanulás, az oklevelek gyűjtése sokszor a biztos párkapcsolatot helyettesíti az életükben. Gyakran csak a negyedik X-et elhagyva döbbennek rá: nem azért születtek, hogy egy multinak robotoljanak, szeretnének férjhez menni, gyereket szülni. Ahhoz, hogy boldogok legyenek, fel kell ismerniük legbensőbb szükségleteiket, és egy olyan nem énközpontú célt találniuk, amely nem csak róluk szól. Az viszont biztosan távolabb visz a boldogságtól, ha azt gondoljuk, hogy egy párkapcsolat által válhat teljessé az életünk. A boldog ember nagyon vonzó, a boldogtalan épp ellenkezőleg. Nehéz párra találnia annak, aki képtelen felülkerekedni a nehézségein.”
Szakértőnk hangsúlyozza, különösen nehéz helyzetben vannak a munkájukban keményen küzdő nők, hiszen amíg napi tíz-tizenkét órát dolgoznak, az önmagukkal való kapcsolat ápolására nem marad energiájuk. Sokuk megugorhatatlan magasságba teszi a lécet a jövendő társat illetően, holott – jó esetben – a szív választ, nem a fej. „El kell engedni az elvárásokat, és akkor megkapjuk ajándékba, amire vágyunk. Nem olyan nagy misztikum ez, csak ösztönösen kell élni. Hajlamosak vagyunk arra, hogy túlbonyolítsuk a dolgokat.”