Harmincegy éves vagyok és évek óta pornófüggő. Két évvel ezelőtt döbbentem csak rá, hogy sok problémámat ez okozza, sokáig fel sem ismertem, hogy ezek valóban problémák. Én is úgy ismerkedtem meg a pornóval, ahogy sok kortársam. Tizenöt éves koromban magazinokkal, később innen-onnan szerzett kazettákkal, aztán néhány kép a számítógépemen, majd jöttek a kábeltévés csatornák éjfél utáni műsorai, és elkezdődött a gyűjtés. Filmek tucatjai, amiket valójában soha sem néztem, mert mindig az újdonság vonzott.
Amikor megérkezett a széles sávú internet, a problémák eszkalálódni kezdtek. Volt, hogy hat-hét órán át is a gép előtt voltam folyamatosan a felnőtt oldalakat böngészve, keresve azt a tökéletes dolgot, ami eljuttathat a csúcsra. Ez egyre gyakoribb lett, és a végén már napi rutinná, megszokássá vált. Sokszor késtem, halasztottam el dolgokat emiatt.
A valódi szexuális életem tönkrement. Évekig volt problémám az erektív diszfunkcióval (nem voltam képes fenntartani az erekciót az aktus végéig), de fogalmam sem volt róla, hogy ez a pornó miatt lehet.
Le akartam szokni, és volt úgy, hogy napok óta nem csináltam, de aztán az utcán már egy plakát is beindította nálam a vágyat, ami azt diktálta, hogy hazarohanjak, és bekapcsoljam a gépet.
Emberek és patkányok
Tudod, mi történik, ha egy hím patkány mellé betesznek egy nőstényt? A hím rámászik a nőstényre, és megtermékenyíti. Ezután, mondjuk lepihen, vagy eszik. És mi történik, ha beteszünk egy másik nőstényt, miután az elsővel végzett? Arra is rámászik, és ha ezután egy harmadikra cseréljük, azt is megtermékenyíti. És ez addig megy, amíg teljesen ki nem ég a hím, és már mozdulni sem bír.
Az erotikus anyagok böngészésénél is ugyanezt tapasztaltam én is és sokan mások. Rengetegszer kattintottam egy új oldalra, videóra, képre, csak hogy egy új jelenetet láthassak.
Ma már tudom, hogy ez azért van, mert egy primitív része az agynak folyamatosan újabb és újabb ingereket kap, és ez szaporodásra ösztönöz. Az agy nem tudja, hogy az, amit látsz, nem igazi. Ő csak a szaporodási lehetőséget látja a dologban, és ezért folyamatosan dopaminnal bombáz. Ez az anyag felelős minden kellemes élményért. Egy kis csoki, egy pici dopamin. Egy zeller? Nem túl sok. Szexuális inger? Egy teljes löketnyi dopamin, annyi, amennyit csak elbír az agyad.
De van a dopaminnak egy másik oldala is: ez felelős az újdonság után való vágyakozásért.
Amikor a patkány mellé bekerül az új nőstény, az állat agyában a dopaminszint megemelkedik, és az újdonság varázsa miatt azonnal nekiáll az örömök hajszolásának. A patkányoktól igen különbözőek vagyunk, de az agyunk ilyen téren nagyon hasonlóan működik. Egy új autó, egy új kütyü, egy újabb erotikus jelenet. A következő probléma az, hogy amint ez az újdonság megvan, a dopaminszint visszaesik, és máris nem nyújt akkora örömöt a dolog.
Túl sok, túl jó inger
Mitől olyan különleges és veszélyes az internetes pornó?
|
Ausztrál kutatók egy tesztközönségnek levetítettek egy erotikus filmet egymás után többször. A tizenhetedik alkalom után már alig lett valakinek erekciója a megszokott látvány miatt. Ezután egy új film következett: többeknek ismét intenzív erekciójuk lett.
Egy hat-hét órás videós böngészés alatt az agy több szexuális ingert kap, mint az elődeink egész életük során. További probléma, hogy ha rendszeresen magas szinten járatjuk az agynak ezt a részét, akkor egyre érzéketlenebb lesz az ingerekre, és egyre magasabb szintű dolgok kellenek hozzá, hogy elérjük a megfelelő hatást. Ezért is van az, hogy idővel az extremitások kerülnek előtérbe. A fürdőruhás modellek már kevésnek bizonyulnak, az egyre keményebb pornó jelent csak kielégülést.
A valós szex is érdektelenné válik. A filmnézés során annyira gyorsan kap az agyunk újabb és újabb dopaminlöketet, hogy azt egy valódi partner nem tudja elérni, főleg egy hosszú kapcsolatban, ahol a partnerek már kölcsönösen ismerik egymás minden rezdülését.
Ilyenkor a pasik nagy része arra gondol, hogy a hölgypartner nem elég izgató, nem elég jó az ágyban és így tovább. A mondat első része: nem elég izgató, igaz. Az agyonhajszolt, dopamintól csúcsra járatott agynak biztosan nem, de egy normális állapotban lévő agynak tökéletesen megfelelne.
A pasik egy része ilyenkor megpróbál a pornóra gondolni, hátha attól lesz erekciója, ez néha sikerül, néha nem. És hát… valóban a pornóra kell gondolnia egy férfinak, amikor egy valós partner fekszik előtte?
A pasim pornófüggő?
Sok nő fordul hozzám segítségért, mert úgy érzik, a pornó problémát jelent a párkapcsolatukban. A jelenség szinte minden esetben ugyanaz volt: drasztikusan csökkenő szexuális érdeklődés a férfi részéről, erekciós problémák, korai ejakuláció, tagadás (nem töltenek sok időt pornónézéssel). Nagyon sok párkapcsolatban feszültséget, veszekedéseket, szakítást, válást okozott ez. A legnagyobb gond itt is az, mint minden más függőségnél, hogy amíg maga az érintett nem ismeri fel, hogy baj van, addig nem lehet segíteni. Ha felismeri, akkor jöhet a következő lépés.
Újraindítás
Egy külföldi oldalon használták először ezt a kifejezést az agy „újragenerálására” azért, hogy a gondok megszűnjenek, és a függő az igazi szexualitásban találja meg az élvezetet. Persze egy drogfüggőnek bizonyos tekintetben könnyebb ellenállnia a csábításnak, mint a szexfilmek szerelmeseinek. Miért? Képzelj el egy drogfüggőt, amikor megpróbál leállni, de a lakása tele van ingyen és korlátlanul elérhető anyaggal. Vagy ha kisétál az utcára, mindenhol plakátok, újságok csábítják az újabb adagra.
Egy függő srác feljegyzése:
“Ezúttal büszke lehetek magamra, mert kibírtam három hétig. Ez egy teljesen új rekord számomra, korábban a 11 napot sem voltam képes megdönteni. Jött aztán a 2 hét, most pedig a három. Azonban visszaestem a 21. napomon és azóta a PMO mocskában fetrengek ismét, és nem érzem magam jól. A visszaesésem egy dopamin/újdonság hajsza volt. Amikor órák múlva végeztem, erős sajgó fájdalmat éreztem a golyóimban. Nem sokkal később kezdődött a chaser effect, ami utálatos dolog. Akkor újra kell valami. Ezután el tudtam aludni, de reggel kezdődött újra az egész. Ez megy most már három napja. Újra kell kezdenem,vagyis folytatnom kell, de nehéz, amikor a 0. napon vagy. Meg kell acéloznom az akaraterőmet, mert nem érzem jól magam, nem ad nekem semmi olyan pluszt, amire szükségem van. Ez az egész a 22-es csapdája. Ha nem csinálom, akkor az agyam akarja. Ha csinálom, akkor is. Figyeltem magam ez alatt a három hét alatt de a kicsit erősebb magabiztosság mellett semmi különlegeset nem éreztem. Nem mentegetem magam, és keresek kifogásokat. Itt vagyok tehát a mocsokban, és úgy is érzem magam.” |
Az újraindítás nagyon egyszerűen hangzik, mégis nagyon-nagyon nehéz. A szabály egyszerű. Minden tiltva van, ami erotikához köthető. Még azok a cikkek is, amikben nincsenek fotók. Ha a függő megszegi ezt a szabályt, akkor szembesülhet a „kattogással”. Ilyenkor az agy elkezdi követelni a megszokott dopaminszintjét. Jön az ingerlékenység, a fejfájás, a teljes koncentrációs zavar, paranoia, extrém hangulatváltozások akár óránként, kéz- és lábremegés, valamint a korábbi pornóemlékek, amik folyamatosan bevillannak.
Később az agy elkezdi győzködni az egyént: „kibírtad egy hétig, ez nagyon jó, jutalmazd meg magad egy kicsit!” Vagy: „ugyan, ez csak egy fürdőruhás modell, ez nem pornó!” Az ilyen és ehhez hasonló dolgok sokszor visszaeséshez vezetnek.
Az egész csak mítosz?
Mivel jelenleg ezt a problémát kevesen tartják igazi függőségnek, és így kevés hivatalos információ áll rendelkezésre, leginkább az újraindítással próbálkozók tapasztalataiból lehet kiindulni. Természetesen a pornó is olyan, mint az alkohol: rengetegen fogyasztják mindenféle probléma nélkül. Ám vannak, akik az átlagnál érzékenyebbek rá, és ők bizony lehet, hogy egy jól berendezett családi élettel és karrierrel fizethetnek ezért.
Cikkünk szerzője blogot hozott létre, ahol sok információ érhető el a témában mindkét nem számára. Itt szeretne segíteni a hozzá hasonlókon. |