Szabadidő

Mihez kezdjek, ha pornófüggő a párom?

Tompos Kátya pornófüggő férje után kezd nyomozásba a Nejem, nőm, csajom című új magyar filmben, mi pedig beszéltünk Nórával, aki a valóságban is átélte ugyanezt. "Kezelhető" a pornófüggőség?

Mihez kezdjek, ha pornófüggő a párom?A Nejem, nőm, csajom című új magyar mozi párkapcsolati problémákat vonultat fel a filmvásznon. Bepillanthatunk egy swingerezést választó pár nem mindennapi éjszakájába, megismerhetünk egy félénk és nemi együttlétre egyáltalán nem vágyó férfit, valamint megleshetünk egy házaspárt, ahol a férj gyanítja, hogy a közös gyermeküknek talán mégsem ő az apja. A negyedik történetben a Tompos Kátya által megformált karakter felfedezi, hogy a férje pornófüggő lett, és azt is gyanítja, hogy talán prostituálthoz jár.

A premier apropóján beszélgettünk a zenetanárként dolgozó Nórával, aki néhány éve maga is összejött egy pornófüggő pasival. Furcsa kapcsolatának történetét elmesélte nekünk, mi pedig Sz. Mikus Edit szexológus szakértőnk segítségével vizsgáltuk meg a pornófüggés problémáját.

Pornófüggő a barátom

„A húszas éveim közepén jártam, amikor a baráti körömön keresztül megismerkedtem egy pasival. Eleinte tök normálisnak tűnt, de kis idő elteltével egyre furcsábbá vált. A furasága a szexualitásban nyilvánult meg leginkább. Az ágyban olyan dolgokat kért, ami túlment egy csomó határon. Persze a szexben bármit lehet, ami mindkét félnek a kedvére való, de amikor még nem vagytok az intimitásnak azon a szintjén, hogy bármit tudsz kérni a másiktól, akkor ez elég bizarrul hat” – kezdi mesélni nekünk Nóra, aki szinte pontosan azt élte át az életben, amit Kátya karaktere az új magyar moziban. „Olyanokat kért, amikbe valószínűleg a baráti körömből egyetlen lány se ment volna bele. Aztán elkezdtünk beszélgetni, mert érdekelt, hogy ezek az attitűdbeli megnyilvánulásai honnan jönnek. Kiderült, hogy egyszerűen imádja a felnőttfilmeket, függ tőlük. Napi szinten több órán át nézett ilyeneket!”

Eltorzult szexualitás, gyerekkorai élmények…

Mihez kezdjek, ha pornófüggő a párom?

Nóra nem tartja magát konzervatív nőnek, de volt egy pont, ahol már úgy érezte, nem tudja tovább tolerálni a helyzetet. „Szerintem azzal nincs baj, hogy valaki pornót néz, de ilyen mértékben nem tudtam elfogadni. Mindenesetre legalább őszinte volt, és én ezt értékeltem. Azt is kiszedtem belőle, hogy még gyerekként volt egy kellemetlen szexuális élménye, ami máig komoly hatással van rá. Valószínűleg innen eredeztethető a torzult szexualitása. Már kisgyerekkorában pornómagazinokat mutogattak neki. Azt is elmesélte, hogy amit fogyaszt, az nem az átlagpornó, hanem a sokkal extrémebb filmek. Ezután még egy kicsit próbálkoztunk, mert a beszélgetés után értékeltem az őszinteségét, és úgy gondoltam, talán együtt meg tudjuk ezt oldani, de már sokkal óvatosabb voltam. Sajnos láttam rajta, hogy a »hagyományos« szexet ő gyakorlatilag unja, és ezt mondta is” – emlékszik vissza életének ezen részéhez Nóra, aki szerint párja tudta, hogy terápiára lenne szüksége, mégsem lépett a saját és kapcsolatuk érdekében sem. „Mivel nem történt változás, hamarosan szétmentünk. Úgy láttam, ő már kezdett lemondani arról, hogy neki valaha normális párkapcsolata legyen. Életem legszürreálisabb párkapcsolata volt ez a pár hónap” – zárja le Nóra.

Szakértőnk véleménye

„Itt egyszerre két dologról van szó. Beszélhetünk pornófüggőségről és egy már kialakult perverzióról. A perverzió önmagában nem kezelhető. Ha valaki perverz, akkor ahhoz a perverzióhoz kell megfelelő partnert találnia. Erről őt leszoktatni nem nagyon lehet. Nóra vallomásából sajnos az nem derül ki, hogy a barátjának voltak-e potenciaproblémái, ugyanis a klasszikus pornófüggés egyik mellékhatása, hogy a potencia hagyományos szexhelyzetben alábbhagy, és a szexuális teljesítmény már attól függ, hogy néz-e pornót” – mondja szakértőnk, Sz. Mikus Edit, majd hozzáteszi, hogy a pornófüggő férfiaknál – vagy éppen nőknél – a filmek megemelik az ingerküszöböt, mivel állandóan új és új szereplőket láthat, így egy hagyományos helyzet számára már nem elég izgalmas. „A pornófüggők két részre oszthatók. Az egyik felük elvárja, hogy a saját partnerük is olyan legyen, mint amilyet a filmekben lát, a másik fele pedig ugyanezt egyenesen kikéri magának: a saját partnerétől nem szeretné ezt kapni. Sokan arra is hivatkoznak, hogy azért néznek pornót, hogy ne akarjanak félrelépni, mert így ki tudják élni az ez irányú vágyaikat.”

Mihez kezdjek, ha pornófüggő a párom?

A nő maga elleni támadásnak érzi

Ahogy minden függés, a pornófüggés is kezelhető. Azzal azonban vigyázni kell, hogy a kigyógyult beteg hajlamos gyorsan egy új függőséget felvenni, mivel gyakran magától a függéstől függ. „Ha valaki felfedezi, hogy a partnere pornófüggő, gyorsan fel kell világosítani arról, hogy tud a dologról. Szembesíteni kell ezzel. El kell mondani neki, hogy ez nagyon bántó, mivel ezt a nő egy maga elleni támadásnak véli, hiszen a párja egy idegen nőtől jut el az izgalmai állapotba. Érzelmileg kell megértenie, hogy mindez mennyire rossz a nőnek. Ezután – ha a nő számára ez elfogadható – fel lehet ajánlani, hogy nézzék együtt. Gyakran ez önmagában célra vezető terápiás módszer, mert együtt nézve sok férfi számára elveszik a pornónézés izgalma… Ha ez a módszer sem segít, akkor fel kell ajánlani a terápiát” – mondja szakértőnk, aki hozzáteszi, hogy a pornográfiának megvan a helye a szexuális kultúrában, nem kell tabuként vagy rosszként kezelni. „Mi is szoktuk javasolni, hogy párok nézzenek úgynevezett normális pornókat, hogy az elfáradt szexuális életüket így próbálják meg kicsit feltüzelni.”

Nem kellett a pornósok pénze a mellrákosoknak
Pornószínészeket áldott meg a pápa

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top