Család

Házikedvenc lett a levágásra szánt malacból

Intelligens, és szereti, ha vakargatják a pocakját. Még jó, hogy nem a tányéron végezte.

Yum Yumot, a csüngőhasú malacot az angliai North Shields városának egyik sörözőjébe járó társaság vásárolta abból a célból, hogy levágják és megegyék. Egyikük azonban úgy döntött, felhívja a nagy állatbarát hírében álló fodrászt, Susan Gordont, és megkérdezi, hogy nem kell-e neki a jószág. „Amikor megtudtam, hogy meg akarják sütni, elszörnyedtem. Ők a kedvenc állataim, így nem volt kétséges, hogy elhozom” – mesélte Susan a Daily Mail riportjában.

Az azóta már 10 hónapos, jó kedélyű malac az asszony szeretett házikedvence lett, gyakran elkíséri őt a munkába is. A fodrászszalon személyzetét és vendégeit kezdetben igencsak meglepte az állat, hamarosan azonban megszerették és ma már örömmel simogatják, dögönyözik a malackát. Persze a mai napig is akadnak, akiknek lesik az álluk, amikor az asszony pórázon vezeti Yum Yumot a város utcáin, és gyakran le is fényképezik a különös párost.  

Yum Yum egyébként kizárólag vegán ételeket fogyaszthat, Susan barátai pedig gyakran állítanak be hozzájuk például egy kosár almával vagy sárgarépával a malac számára.

„Nagyon kedves, intelligens és szereti ha vakargatják a pocakját. Könnyű gondoskodni róla és nagyon népszerű” – jellemezte kedvencét az asszony.

Házikedvenc lett a levágásra szánt malacból

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top