Három gyerek: 12, 16 és 18 évesek. Most már csak minden második hét hétvégéjén félnek az apjuktól. Sőt, amióta az apa megtudta, hogy a gyerekeknek tizennégy éves koruk felett joguk és lehetőségük van a gyámhivatalnál nyilatkozatot tenni arról, hogy nem kívánnak élni a láthatás jogával, már egyedül a legkisebb retteg. Ahhoz képest, amiben Éváék éltek, már ez is nagy javulás.
Pénz a párnahuzatban
„A házasságunk alatt a férjem folyamatosan bántott, a pohár akkor telt be, amikor a nagy fiamat hason rúgta, és fojtogatta, a középsőt meg leköpte, mondván, piócák vagyunk. Amíg csak engem bántott, még meg tudtam neki bocsátani, és elhitettem magammal, hogy változhat a helyzet. Amikor a gyerekeket is elkezdte bántani, már nem volt visszaút, elindítottam a válópert.” Évát ekkor verte meg úgy a férje, a gyerekek szeme láttára, hogy eltört az arccsontja.
„A válóper beadása körül hónapokig nem is nézett a gyerekek felé, éppen úgy, mint az együttélésünk alatt: soha nem foglalkozott velük, külföldön vagy vidéken dolgozott – mondja Éva. – Aztán az egyik tárgyalásra úgy jött, hogy az ügyvédje tanácsára szabályoztatni akarja a láthatást. Kéthetente hétvégében állapodtunk meg. Az első alkalom még a közös lakásban volt: végig otthon voltak, a gyerekek nem mertek elmenni vele. Utána viszont nem jött, bár kellett volna, de helyette elutazott külföldre. Az ezt követő láthatásokra mindig tanúval érkezett, nem ritkán egy kétméteres, rossz külsejű emberrel. Nem csoda, ha a gyerekeim nem mertek közeledni hozzá.”
Éva azt meséli, amióta a férj megtudta, hogy a 16 és 18 éveseket már nem kényszerítheti a kapcsolattartásra, őket levegőnek nézi. „A pokol addig tartott, amíg nem sikerült a közös lakást eladni. Kéthetente megjelent, hogy a lakáshasználati jogát ne veszítse el, éjjel megérkezett, felkapcsolta az összes villanyt, kinyitotta a csapokat. Semmi másról nem szólt ez, mint arról, hogy rettegésben tartson bennünket. Otthagyta a kocsiját a garázs előtt, én nem tudtam kiállni, viszont a szomszédok azt hitték, otthon van. Mindannyian egy ágyban aludtunk, úgy féltünk, a párnahuzatba rejtettük a pénzünket és az iratainkat. A legnagyobb fiam állt őrt, ő nem mert aludni. Mivel a gimnáziumban, ahova jár, tudják az otthoni viszonyokat, hagyták bent aludni.”
Nem engedi szoptatni
Tünde sosem élt együtt a gyereke apjával, és ezt az apa is elismeri. „A bántalmazás akkor kezdődött, amikor teherbe estem: rúgta a hasamat, ahol érte. Addig csupán lelki atrocitásokat szenvedtem el. Nem éltünk együtt, de amíg a gyerekkel voltam a kórházban, beköltözött a lakásba.” Tünde azt mondja, egy 120 kilós embert fizikailag nem tudott kitenni az ágyából, de még a lakásból sem. „Megmondta, hogy neki joga van látni a gyereket. Mivel még csak másfél éves a kisfiam, az apjának a gyámhivatal folyamatos láthatást ítélt meg. Nagy nehezen el tudtam intézni, hogy szabadságra menjek (a folyamatos láthatás alatt a bíróság szabadságot ítélhet meg a nevelő szülőnek – a szerk.), de Zoltán nem engedte. Amikor neki tetszik, jön és nyomja a csengőt, máskor eltűnik hetekre, és nem hallunk felőle.”
Tünde azt meséli, amikor az apa ott van, nem engedi, hogy elvigye szoptatni a kisfiút, ő maga nem eteti meg, ha neki tetszik, felébreszti, minden alkalommal tör-zúz a lakásban. „A gyámhivatal válasza minderre annyi volt: jobb lenne, ha elvihetné az apa a gyereket, mert akkor legalább nem lennénk egy lakásban.”
Hányás, hasmenés
Éva és Tünde története nem egyedi. Rajta kívül nők százezrei szenvednek a kötelező láthatás betartatásától Spronz Júlia, a Patent Egyesület munkatársa szerint, aki hozzáteszi: mindez a gyámhivatal működésének kudarca. A bántalmazásnak ehhez a formájához ugyanis „a hatóságok nem csupán asszisztálnak, de támogatják is” – véli a jogász. „A családjogi perekben az eljáró bírók az esetek nagy részében például nem veszik figyelembe a bántalmazó ellen folyamatban lévő büntetőeljárás anyagát” – mondja.
| „Vannak kétes ügyek”
Kocsi Zoltán, a 13. kerületi gyámhivatal vezetője a Nők Lapja Cafénak azt mondja: náluk ugyan nem fordultak elő a fentiekhez hasonló esetek, tény azonban, hogy „vannak kétes ügyek”. Hozzájuk már úgy kerülnek ezek az esetek, hogy a bíróság valamilyen határozatot hozott, amivel a kapcsolattartást is szabályozta. „Ha ez alatt mégis veszélyeztetés áll fenn, akkor a gondozó kérelmet nyújthat be a gyámhivatalnak, amelyben kérheti a kapcsolattartás korlátozását vagy akár teljes megszüntetését.” A gyámhivatal vezetője szerint nincsen mérlegelés akkor, ha látleletet visz a gondozó, ám „a legtöbb kapcsolattartási ügyben ennél jóval nehezebben tisztázható az, kinek is van igaza”. A tényállás tisztázására szakértő bevonása is szükséges, ami Kocsi szerint időigényes folyamat… |
 |
| Spronz Júlia |
„A konszenzus az, hogy a legbrutálisabb apát is megilleti a láthatás. A gyermekvédelmi rendszernek cizellált megoldásai vannak arra, hogy a láthatást kikényszerítse, miközben a nullához közelít a gyermekvédelmi funkciója” – teszi hozzá. A következmények pedig borítékolhatók: a rettegett szülővel kötelezett kapcsolattartás traumának teszi ki a gyereket, pszichoszomatikus tünetek jelentkezhetnek: a kicsik sokszor hánynak, hasmenésük van, epilepsziás rohamaik vannak, vagy sérüléseket okoznak maguknak azért, hogy ne kelljen a bántalmazó szülővel találkozniuk.
A Patent Egyesület munkatársa szerint a rendszer nem ismeri el a párkapcsolati erőszakot, annak figyelembevétele nélkül ítélik meg a kötelező láthatást a legbrutálisabb szülőnek is. „Ezzel a gyereket és az őt nevelő szülőt is kiszolgáltatják a bántalmazónak, aki a hatóságok támogatásával folytatja a bántalmazást” – véli Spronz Júlia. A gyerekeit ezzel a kényszerrel szemben védelmező másik szülőt pedig a lelki megterhelésen túl a pénzbírság és a szabadságvesztés büntetés is veszélyezteti.
