Család

Januártól többen vehetik igénybe a családi adókedvezményeket

A kiszélesített rendszer 260-270 ezer háztartást, illetve családot érint, a 2014. évi költségvetési vonzata pedig több mint 50 milliárd forint.

Az adótörvények változásával bevezetett új rendszer lényege, hogy azok a szülők, akik eddig a családi adókedvezmény teljes összegét nem tudták igénybe venni, családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulékból érvényesíthetik majd az adókedvezményt. Ez azt jelenti, hogy a bruttó bér eddigi 16 százalékáról 33 százalékára nő a családi adókedvezmény által elérhető maximális adómegtakarítás.

A kiszélesített rendszer eredményeképpen egy háromgyerekes családban amennyiben a két szülő együttes jövedelme 100 ezer forint, akkor a 2013. évi nettó 81 500 forintos jövedelem 2014-ben 98 500 forint lesz, tehát az új évben nettó 17 ezer forinttal több marad a családoknál. Ha a (háromgyerekes) két szülő együttes jövedelme 300 ezer forint, akkor pedig 51 ezer forinttal kaphatnak többet havonta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése