Család

50 év után házasodnak össze a tiniszerelmesek

Az életük nagy részét külön élték le, aztán újra egymásba szerettek.

50 év után házasodnak össze a tiniszerelmesekA brit Mike Sutton és Gill Pickett a hatvanas években, még tinédzserként ugyanabban az áruházban dolgozott, ott ismerkedtek meg egymással. 18 hónapig alkottak egy párt, ám miután Mike kilépett az áruházból, megszakították a kapcsolatot.

A férfi néhány évvel később megnősült, Kanadába emigrált, és született egy lánya. Gill viszont az angliai Grimsbyben maradt, férjhez ment, és három gyermeket nevelt fel.

Gill elvált a férjétől, Mike pedig évekkel ezelőtt megözvegyült. Tavaly áprilisban aztán egy Derek Wood nevű férfi megszólította az utcán Mike-ot. Derekről kiderült, hogy szintén Grimsbyből származik, és a felesége Gill legjobb barátnője volt. Elmondta Mike-nak, hogy Gill szerette volna megtalálni, amikor az előző évben Kanadában járt. Mike megadta a telefonszámát, melyet Derek eljuttatott Gillnek.

Gill fel is hívta Mike-ot, egy kávé mellett újra találkoztak, majd legközelebb egy vacsora következett. „Csodálatos volt újra látni, kedves egyéniség, és igazán nem változott az évek során” – méltatta régi-új szerelmét Mike a Daily Mail riportjában.

A 64 éves Gill és a 67 éves Mike rádöbbentek, hogy még mindig szeretik egymást, és nincs vesztegetni való idejük. Idén áprilisban összeházasodnak, majd Gill Kanadába költözik Mike-hoz. „Gyönyörű hely. Viccelődtem a lányokkal, hogy ha találkozom egy jóképű kanadaival, vissza sem jövök. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valóban megtörténik” – mondta Gill.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése