Család

Így működik az agyunk sms olvasása közben

Meglepő módon reagál az agyunk az üzenetekben használt hangulatjelek láttán, állítják a kutatók.

Az sms-ekben, chatelés során és egyéb, internetes kommunikációban gyakran használt hangulatjelek, mint például a mosoly :), a kacsintás 😉 vagy éppen a szomorúságra utaló karakterek 🙁 stimulálják az agyat – állítják ausztrál kutatók.

Arra az eredményre jutottak, hogy az ilyen ábrák és jelek az agynak azt a részét hozzák működésbe, mely a valódi, emberi arcokkal kapcsolatos ingereket dolgozza fel. Állításuk szerint valójában több figyelmet tulajdonítunk az ilyen jeleknek, mint akár az üzenet többi részének. Egy kísérlet során a résztvevőknek valódi arcokról készült képeket, hangulatjeleket és értelmetlen karaktereket mutattak, az agy elektromos aktivitása pedig megegyzett a hangulatjelek látványakor azzal, mint amit az emberi arcok idéztek elő.

A következtetések szerint tulajdonképpen egy új, kulturálisan létrehozott idegi válaszról beszélhetünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top