Család

Három éve elhunyt nőtől kapott levelet a családja

Tíz éve postára adott levelet kapott meg a három éve a cunami áldozatául esett lányától egy japán házaspár.

A nő 19 éves volt, amikor postára adta a szüleinek szóló levelet – azzal a megkötéssel, hogy azt csak tíz évvel később kézbesíthetik. “Amikor eljut hozzátok a levelem, talán már nagyszülők lesztek” – olvasható a fiatal nő kétoldalas, kézzel írt levelében, amelyet a Jomiuri Simbun című japán lap mutatott be.

“Szerintem tíz év múlva házas leszek és gyermekem is lesz” – írta akkor a nő, ám már nem érhette meg, 2011. március 11-én ugyanis szökőár sújtotta Ocucsiban lévő otthonát, holttestét sohasem találták meg. Miután hat hónapon át hiába kutattak utána a romok közt, hivatalosan is halottnak nyilvánították. Nem sokkal a katasztrófa előtt a 26 éves lányt eljegyezte egyik iskolai barátja.

“Vannak napok, amikor azt gondolom, most már akár meg is halhatok” – mesélt a lapnak érzéseiről az apa, aki a mai napig sajnálja, hogy a korábban Kiotóban turistabuszokon dolgozó lányát arra kérte, költözzön vissza Ocucsiba.

“Apa, anya, olyan sokat törődtetek velem, most én fogok gondoskodni rólatok” – írta megindító levelében a fiatalon elhunyt nő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése