Minden hétköznap 4:30-kor csörög a vekkere. Neki még olyan hagyományos, rekedten csörömpölős van, mert a mobiltelefonjában nem bízik, de valójában egyikre sincs szüksége. Magától is megébred. Néhány percig álomtól kótyagosan néz a sötétbe, még melegedik kicsit a dunyha alatt, nem mozdul, erőt gyűjt, várja az ébresztést. Amikor az óra a már ismert, bántó hangján megszólal, gyorsan kiugrik az ágyból. A ruhát már előző nap kikészítette, mosdás után csak fel kell venni. A frizurája rendben, a hétvégén a lánya megmosta, befestette, be is csavarta neki, lakkal rögzítette, nincs vele gond, egy-két napig még kitart. Az utcán sietős léptekkel kerülgeti a sötét pocsolyákat, szatyrában a papucsa mellett, befőttesüvegben lötyögteti a húslevest, hisz napközben enni is kell valamit. A konyhapultnál állva kanalazza majd az ebédet, leülni nem szabad, mert utána nehéz felállni és folytatni a takarítást.
Hatkor már a vonaton, az agyonhordott pulóverekből, kabátokból párolgó meleg emberszagban zötykölődve tart Budapest felé. Közben azon gondolkodik, hogy mit főzzön a gyerekeknek hétvégén. Sokat kell, mert a lányának, Áginak nincs ideje, lefoglalja a sok munka a fodrászatban, és ott van neki a férje, meg a kicsi is. A Laci meg egyetemre jár, neki egy hétre előre kell csomagolni, hogy ne költsön sokat, és rendesen egyen, ne azt a szörnyű gyorséttermi kaját. Különben is spórolnia kell, mert a kis menyasszonyát a nyáron Párizsba szeretné vinni. Na, oda kell a sok pénz, de megérdemli, jól tanul, és még sosem volt külföldön. Legalább a gyerek utazzon! Arra is gondol, hogy nagyon el kéne menni a körzeti orvoshoz, mert az ujjai egyre jobban zsibbadnak, vagy begörcsölnek, néha alig tudja tartani a vasalót. De aztán elhessegeti ezt a gondolatot, az orvos ráér, még bírja. Hétkor a vonatról leszállva, a Keletiben átküzdi magát a tömegen, a pénzváltókon, a hullámpapírokon ébredező hajléktalanokon, a metróval csak néhány megállót kell mennie, utána busszal. Fél nyolckor nyitja a budai lakás ajtaját a saját kulcsával.
Minden családhoz van kulcsa, nem keveri össze, hogy melyik melyiket nyitja. Csendben öltözik, papucsba bújik, bent most ébredeznek. A spájzzal kezdi, meg a portörléssel, mert az csendes munka, nem zavar vele senkit. Vannak egészen kedves asszonyok, akik őelőtte szépen összerakják a lakást, ne gondolja már az Erzsike, hogy olyan rendetlenek, és ne kelljen annyit güriznie. Kávéval kínálják, és szégyellik, hogy Erzsi már vidékről felért, míg ők még mindig csak hálóingben bóklásznak, de bizonygatják, most már ők is sietnek munkába. Mások viszont egész nap dirigálják, hogy alaposabban vakarja le azt a főzőlapot, mert a sarkában ott van még egy kis égett maradék. Nincs, de a háziasszony úgy látja, mégis van. És a szőnyeg rojtjait nem egyszerűen kisimítani kell, hanem fésűvel merőlegesre állítani. Nem dőlhetnek meg, még akkor se, ha a kutya rögtön összejárja. A virágokat, pedig az istenért, ne locsolja meg, mert a múlt héten is túlöntözte, és kirohadnak. Erzsike csendben, a lehető legderűsebb arccal, szisztematikusan, jól begyakorolt alapossággal halad szobáról szobára. Közben hallgatja az otthon maradottak sirámait. Vigasztal, megértően bólogat. Az aktuális drámákat őszintén együtt érző arccal fogadja, de a panaszáradatok közben nem áll meg a keze egy percre sem, mert akkor sosem végez.
Erzsike jól ismeri mindegyik történetét. Tudja, hogy az egyik azért neurotikus, mert a férje lelépett a huszonöt éves jógaoktatójával. Már el is cuccolt ahhoz a riherongyhoz, őt meg itt hagyta a két gyerekkel, mert annak a ganéjnak nem számít, hogy ő végigcsinálta vele a nehéz éveket, amikor még nem volt semmijük. Feladta a karrierjét is érte, aztán most itt maradt negyvenévesen, és várhatja a gyerektartást, miközben az a rohadék Thaiföldön hancúrozik a nőjével. A másik azért depressziós, mert kirúgták az igazgatói állásából. Csak úgy egyik napról a másikra. Fogalma sincs, mihez kezdjen, kinek kell egy ötvenéves öreg tyúk. A harmadik pedig a szülés után nem bír lefogyni, már tiszta ideg emiatt. Mindent kipróbált, a léböjtkúrát, a paleolitot is, de csak hízik és hízik. Szóval van baj elég.
Erzsike mindenkit megért, meghallgat, mindenki iránt érdeklődik, de őt ritkán kérdezik. Ha mégis, félszeg mosollyal az arcán, az őszintén érdeklődőknek röviden elmeséli, hogy az apja állandóan ivott, a családját kínozta. Nagy volt a szegénység, állandó a veszekedés. Hogy elszabadulhasson otthonról, tizennyolc évesen férjhez ment a Gyulához. De néhány év múlva Gyula is inni kezdett. Ritkán dolgozott, és a fizetést is mind elitta. Különben nem volt agresszív, nem verte, csak esténként átesett a küszöbön, és undorítóan bűzlött, alig lehetett megmaradni mellette. Erzsi a kórház konyháján dolgozott, de nagyon kevés volt a pénz, második műszakban már akkor is takarított. Amikor Gyulát végleg elvitte a pia, ő ott maradt a kamasz Ágival és a kicsi Lacikával, ráadásul a konyhán végérvényesen leépítették. Nem maradt más, csak a takarítás. Egyébként szereti, vagy inkább… elfogadja, hogy ez van. A családok számítanak rá, kézről kézre adják, megbíznak benne. A lényeg, hogy Laci elvégezze az egyetemet és Ági jól legyen a férjével.
A Gyula halála után azt mondta, férfira rá se bír többé nézni. De aztán teltek-múltak az évek, és nem volt kihez szólni egy jó szót. Nemrég társkeresőn megismerkedett a Ferivel. Ő is özvegy, amúgy rendes ember, egyáltalán nem iszik. Szóval, ha az a fránya görcs nem lenne a kezében, rendben mennének a dolgok. De az a múltkori törés nem tett jót. Erzsike ugyanis egy decemberi napon, a munka végeztével, késő este a busz után futott, hogy elérje a Keletiben az utolsó vonatot. Elcsúszott, eltörte a karját. Hetekig begipszelt kézzel takarított, vasalt. Hiába mondták neki, hogy maradjon otthon, nem maradt, mert kell a pénz. Akkor is dolgozott, amikor leforrázta magát. Hónapokig gézbe csavart combbal, nyáladzó sebekkel a hasán, pokoli fájdalmak között takarított. Kihagyni egy napot sem szabad. Ezért nem szereti a nemzeti ünnepeket sem. Amikor a tömeg felvonul, zászlókkal hadonászik, mikrofonba kiabál, akkor szünnap van, és ő nem mehet dolgozni. Csak a karácsonyt szereti. Akkor bejglit süt az összes családjának. Mákosat és diósat. A kedvenceknek még disznótorost is visz.
Erzsike tavaly életében először a Feritől kapott egy kis csokor hóvirágot nőnapra. Először nem is értette, mire ez a nagy felhajtás. Az idén már titkon várja, hogy megint kap. A nőnap most szombatra esik, nem kell 4:30-kor kelnie. Alhat hétig. Csak aztán kezd el főzni a gyerekeknek, az unokának, és persze Ferinek, aki remélhetőleg virággal érkezik.
