Rohamosan csökken a házasságban vagy akár élettársi kapcsolatban élők száma. 1990-ben még a családok 80 százaléka jelentett házaspáros családot, a 2011-es népszámlálásnál ez már csak a 65 százalékot érte el. Bár ezzel párhuzamosan az élettársi viszonyra épülő családok száma nő, mégis elmondható, hogy a családalapítás életkora egyre inkább kitolódik. Ha eljön egyáltalán. 2011-ben már a párkapcsolatban élők aránya is jóval alacsonyabb volt, mint az azt megelőző felmérések során. Vagyis egyre több a szingli, és egyre több a papír nélkül együtt élő pár.
2001 óta a 30–39 éves nők körében kétszer annyi lett az egyedülálló, de arányuk már 25 éves kortól látványos növekedést mutat. Sorra jelennek meg a társkereső oldalak, létezik már nemcsak klub, de egyedülállókra specializálódott utazási iroda is, hiszen szinte mindenki szeretne párt találni, legalábbis ezt gondolnánk. A nők között is vannak azonban, akik úgy döntenek, hogy inkább egyedül rendezkednek be az életre. És nem feltétlenül azért, mert elkeseredettek vagy szkeptikusak.
“A kapcsolatok úgyis csak néhány évig tartanak”
Orsi 28 éves, azt mondja, nem veszik komolyan a döntését, azt, hogy nem érdekli az együttélés intézménye. Eleinte a családjától kapta meg a kérdést, hogy mikor szeretne családot alapítani, majd amikor a kortársai is elkezdtek férjhez menni, megállapodni, akkor már kibővült a kör. “Azzal jönnek, hogy majd kinövöm, és hogy még biztosan nem tudom, milyen az igazi szerelem, de ez hülyeség. Tudom, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni, most is járok valakivel” – mondja, de hozzáteszi, nem tervezi ezzel a fiúval leélni az életét.
“Minek tervezzek ilyet? Körülöttem majdnem mindenkinek elváltak a szülei, a legtöbbjüknek gyerekkorában. Én egyébként sem érzem, hogy feltétlenül gyereket szeretnék, egy életre tervezni pedig nagyon úgy néz ki, hogy egyszerűen értelmetlen. Nem akarok felhajtást és nagyszabású közös életet, amikor úgysem hiszek benne. A kapcsolatok néhány évig tartanak, utána már csak amolyan kényszerszövetségek. Sajnálom, de ez van. Lehet ezen moralizálni és mondogathatják ennek az ellenkezőjét, de én meg ezt nem veszem komolyan, mert szinte mindenki hiteltelen, aki ezt mondja. Sokszor az az érzésem, mintha mindenki álomvilágban élne, és nem lenne hajlandó szembenézni a valósággal.” Orsi nem tartja magát szkeptikusnak, inkább úgy fogalmaz, hogy nem hazudik másnak, és saját magának sem.
Az egyedülálló nők túlnyomó többsége átmeneti állapotnak tekinti kapcsolati státuszát. Legtöbben közülük egyáltalán nem szeretnének hosszabb távon “szingli” életre berendezkedni. Mindössze néhány olyan nővel találkoztunk, aki valóban elköteleződött az életmód mellett, de elmondásuk szerint környezetük ferde szemmel néz rájuk, jó esetben éretlennek, rosszabb esetben ellenségnek tartja őket, így aztán már ők maguk is gyakran gondolkoznak el azon, vajon valami baj lehet-e velük. Akad közöttük olyan is, aki inkább beletörődött a helyzetébe, mintsem mindig is ezt kereste volna.
“Nem felejtettem el szeretni, csak másképpen élek”
Erika 59 éves, volt része házasságban, de az válással végződött. “Közhelyes történet a miénk: fiatalon szerelmesek lettünk, aztán azt vettük észre, hogy már egészen más emberek lettünk egymás mellett. Gyerekünk nem született, a harmincas éveim közepén jártam, amikor elváltunk” – meséli. A válás megviselte, kudarcként élte meg, a munkájába temetkezett. Akkoriban kezdtek sikeressé válni a katalógusból rendelhető kozmetikumok, ő pedig eleinte ezeket értékesítette, később pedig az egyik növekvő csoport vezetője lett. “Élveztem, hogy kiteljesedek, rengeteg emberrel találkoztam, sikeresnek éreztem magam, ennek pedig kézzel fogható eredményei is voltak. Meggyógyított a munka, újra lendületesnek éreztem magam tőle” – mondja, csakhogy közben teltek az évek, a magánélete pedig a barátaira és a családjára szűkült. “Volt két próbálkozásom, de hamar kiderült, hogy nem illünk össze, idősödve pedig már nehezen változnak az emberek. Igen, mondhatjuk úgy, hogy feladtam. Nézd, hamarosan betöltöm a hatvanat, biztosan jó érzés lenne, ha várna otthon valaki, de már régóta nem keresem, ez a kérdés egyszerűen már évek óta nem téma. Szerencsés vagyok, mert élnek a szüleim, akiket imádok, több közeli barátom is van, nem felejtettem el szeretni, csak másképpen élek, mint sokan. És ezen egy ideje már nem is szeretnék változtatni.”
Az egyedülállók tehát nem feltétlen saját elhatározásukból azok: sokuknál inkább arról van szó, hogy nem találják a “másik felüket”. Ám akadnak köztük olyanok is, akik szeretik a szabadabb életet: nem is akarnak megállapodni. A közvélekedés szerint ez inkább a férfiakra jellemző – ám léteznek női kivételek: ez is egy választható és érvényes életforma, még ha sokan furcsállják is.
“Ha megállapodnék, akkor nem lehetnék többé szerelmes. És ez ijesztő”
Réka 31 éves, többször is gondolt már rá, hogy talán ideje lenne férjhez mennie, de azt mondja, szorongás fogja el ettől a gondolattól. “Szerelmesnek lenni borzasztóan jó dolog, de ez az érzés sajnos elmúlik két-három év után. Gáz, hogy így van, de nincs mit tenni, legfeljebb reménykedhetsz benne, hogy néha majd újra fel tud lobbanni köztetek a láng. Ha pedig arra gondolok, hogy most valakivel jó együtt és egymás mellett kötünk ki, akkor az azt jelenti, hogy soha többet nem lehetek szerelmes, nem? Hát, nekem főleg ez az aggasztó” – magyarázza. Rékának most éppen nincs komoly kapcsolata, de természetesen volt már benne része, és mint mondja, nagyon is szeret kapcsolatban lenni, nem ez okoz számára problémát. Sokkal inkább a véglegesség. “Nem arról van szó, hogy ne szeretnék valakivel együtt lenni vagy hogy bajom lenne a férfiakkal. Több pasit sem »tartok« egyszerre. De kimondani azt, hogy megállapodtam, az ijesztőnek tűnik. Kicsit mindig arra gondolok, amikor megismerkedem valakivel: nehogy ő legyen az igazi.” Rékának leginkább olyankor jut eszébe a megállapodás kérdése, amikor az életkorával szembesül és azzal, hogy hamarosan döntenie kellene a gyerekvállalásról. “Nem tudom, mit kellene éreznem ezzel kapcsolatban. Azt hiszem, leginkább attól félek, hogy egyszer majd meg fogom bánni, ha mégsem lesz gyerekem. De tényleg azért kellene gyereket szülnöm, mert attól félek, hogy majd anélkül rosszabb lesz? Hát valahogy nem így képzeltem el ezt a dolgot. Azért lenne jó szülni, mert vágyom rá, vagy mert mondjuk megtaláltam a csodálatos párt hozzá. Nálam meg egyik sincs, szóval addig, amíg ilyesmi nem történik, az egész csak egy frusztráló és elméleti kérdés marad.”
A nagy nap előtt állsz, de még nem tudod, hol szeretnéd kimondani a boldogító igent? Segítünk!
