Nemrég egy olvasója segélykérő levéllel fordult dr. Gerevich József pszichiáterhez, amely a férjéről szólt. Erre és a doktor válaszára reagált egy férfi, hogy a saját szemszögéből világítson rá a dolgokra.
“Korábbi blogbejegyzésére szeretnék reagálni. Egy ideje érdeklődéssel olvasom az ön blogját, és úgy találtam, hogy értelmes, több szempontból megközelített, szakemberhez méltó reakciók, tanácsok születtek a felvetett problémákra.
Ez utóbbi levélre adott válasza viszont meglepett, számomra nagyon egyoldalúnak tűnik, olyan, mint hogyha sok lehetőséget hagyna figyelmen kívül. Én férfi vagyok, a harmincas éveim elején-közepén.
Ami először szemet szúrt nekem, az az, hogy ön konzekvensen azt írja, hogy a férj a szeretkezés HELYETT végez önkielégítést, holott én ezt egyáltalán nem látom ilyen evidensnek. A hölgy írja is, hogy »…próbáltam én is kedvesebb lenni, és többet szeretkezni vele. Úgy éreztem, sikerült is közelebb kerülni hozzá…« – én ebből pont hogy nem arra következtetek, hogy a férfi a felesége közeledését úgy általában elutasítaná. Még azt sem gondolnám, hogy az önkielégítés miatt biztosan kevesebbet szeretkeznek, mint anélkül. Minden ember különböző, és nem tudom, hogy a férfiak hány százaléka végez rendszeresen önkielégítést. Viszont szeretném felhozni itt a saját példámat, gondolom, nem én vagyok az egyetlen ilyen téren: számomra a partneremmel való szeretkezés teljesen más dimenzió, más élmény, mint az önkielégítés. Számomra csak kis részben helyettesítheti egyik a másikat, és csak rövid, korlátozott ideig. Van, hogy kizárólag szeretkezésre vágyom, és van, hogy kizárólag önkielégítésre.
Épp ezért én semmi rosszat nem látok abban, amit a férj tesz, hiszen neki is lehet ugyanilyen beállítottsága. Valószínűleg az ön saját tapasztalata, beállítottsága másmilyen, ezért mutat ön kevesebb empátiát a férj felé.
A második gondolatom, hogy szerintem az embernek joga van a párkapcsolaton belül is magánélethez, viszont fontos, hogy ez ne menjen a kapcsolat kárára. A férfi önkielégítését én ebbe a kategóriába sorolom, ebben az esetben szerintem akkor elfogadható ez, ha emiatt nem szeretkezik a férj lényegesen kevesebbet a feleségével, illetve ha a gyerekvállalási esélyeket nem csökkenti (azaz a lehetséges teherbeesési periódusban nincs önkielégítés a férj részéről). Egyéb kritériumot viszont nem látok, hogy a férj ezen keretek betartásával miért ne szerezhetne örömöt önmagának. A férfi ezt értékelheti a magánéletébe való beleszólásnak, a magánélete el nem ismerésének is.
A harmadik észrevételem a kommunikációval kapcsolatos: a levélből az derül ki, hogy a férj erről a dologról nem kommunikál nyíltan a feleségével. De vajon ez kizárólag az ő felelőssége? Lehetséges, hogy a férj nem érzi azt, hogy a feleségével ezt a dolgot meg tudja beszélni, hogy a nő nyitottan, befogadóan várja a férj véleményét. Hét éve élnek együtt, lehetséges, hogy a férfi megalapozottan (sok tapasztalattal, próbálkozással a háta mögött) véli úgy, hogy ezt a dolgot megbeszélni reménytelen, és így inkább meg sem próbálja. A hölgy leveléből éppen hogy arra következtetek, hogy a férj nyílt kommunikációja esetén sem lenne hajlandó kilépni a saját szemszögéből, átértékelni az álláspontját, számára az egyedüli megnyugtató rendezése a dolgoknak az lenne, ha a férj abbahagyná az önkielégítést. Ilyenformán úgy gondolom, hogy az összhang hiányáért nagy részben a feleség is felelőssé tehető.”
A pszichiáter válaszát az Intimitás blogon találod!
