Csecsemő egy koncerten, totyogó rombol az étteremben, kisgyerekek visonganak a wellness szállodában. Vannak olyan vendégek, akiket zavarnak, mások inkább mosolyognak rajtuk. A két fél között pedig ott áll a szülő, aki szeretné magával vinni a gyerekét mindenhová, ahová csak lehet.
Erre válaszul egyre több az olyan hely, ahonnan kitiltják a gyerekeket, például texasi, pennsylvaniai és dél-koreai éttermekben. Berlinben vannak helyek, ahová nem engednek be babakocsival, és gyerekmentes övezeteket is elkezdtek kialakítani a vendéglátóhelyek. Egy londoni étterem extra díjat szed a gyerekkel beülőktől, előfordult viszont az ellenkezője is, amikor a jól nevelt gyerekekre hivatkozva kedvezményt adtak a családnak. Nagy visszhangja volt annak is, amikor a fapados Singapore Airlines gyerekmentes övezeteket alakított ki azoknak, akik biztosan nem akarnak síró csecsemő mellett utazni.
Engem először egyéves koromban vittek koncertre, az apukám rockzenész volt, a Kisstadionban tartottak nagy fellépést 1980-ban, és az anyukám is meg szerette volna nézni őket. Nagy fülesem sem volt, mint amit mostanában látni a piciken, akik elkísérik szüleiket hangos helyekre, mégsem lettem hallás- vagy agykárosult. Arról nincs emlékem természetesen, hogy vajon hányan néztek ránk elborzadva, amiért én is ott hallgattam végig anyukámmal a zenét. Ez a példa és a saját szülői tapasztalatom mondatja velem azt, hogy sosem tudhatjuk mi húzódik amögött, ha egy pici gyerek olyan helyen bukkan fel a szüleivel, ami elvileg csak felnőtteknek való lenne.
Már nem csak a játszótérre járunk a gyerekkel
A pszichológusok természetesen ezt is megmagyarázzák, és egy bizonyos réteggel kapcsolatban biztos, hogy igazuk is van. Szerintük azért harapózott el az, hogy a gyerekek elkezdték ellepni a felnőtt helyeket, mert egyre több anya vállal későn, már a karrierépítés után gyereket. Ezért azt érzik, hogy lemaradnak a saját gyerekük gyerekkoráról, ha nincsenek vele minden szabad pillanatukban. Mert a napi munka után már csak az esték és a hétvégék maradnak a gyerekkel közös élményszerzésre, de az estéken és hétvégéken a szülőknek is szükségük lenne nem csupán játszóházas környezetben tölteni az idejüket. Így arra jutnak magukban, hogy a gyereket kézen fogva ülnek be elegáns éttermekbe, pihenni vágyók közé a szállodába és hangos koncertekre. Mert a lelkiismeret nem engedi, hogy otthon hagyja, de a felnőtt énje szeretne kikapcsolódni.
Teljesen érthető indokok, ahogy számomra az is érthető, ha valaki az üzleti megbeszélésre hozza el a gyerekét, mert nem tudja kire bízni. Pont nekem teljesen mindegy, sőt kifejezetten szórakoztató, ha jelen van komoly eseményeknél egy felszabadult gyermek is. Azonban azt is megértem, aki azt mondja, ő azért megy felnőtt helyre, hogy felnőttek között legyen, nem akar gyerekzsivajban ülni. Ez a legsarkosabban talán a szállodáknál jön elő, ahol nem csupán pár órát töltünk együtt idegenekkel, hanem adott esetben akár heteket is. Ilyenkor jogos az a feltevés, hogy sokan azért mennek oda pihenni, hogy a saját gyerekeiket kipihenjék, nem akarják másokét hallgatni.
A helyzetnek jó megoldása nincs, legalábbis pont ez az a szituáció, amit erővel nem igazán lehet megoldani. A gyerekek kitiltása márpedig erővel megoldás, a szülők diszkriminatívnak érzik, mintha valami bűnös dolog lenne az, hogy gyerekük van. Lehet, hogy inkább a toleranciát kellene egymás iránt fejlesztenünk magunkban? Talán már megint az az egyszerű megoldás, hogy empátiával közeledjünk egymáshoz és az arany középúton maradva megpróbáljunk nyugodtan élni egymás mellett.