Mára az eltelt közel 5 év tapasztalata alapján meggyőződésem, hogy a helyzethez mérten mindannyiunk számára a legjobb megoldást találtuk meg. Bízom abban, hogy írásommal példaként szolgálhatunk mások számára is, akik sajnálatos módon válófélben vannak. Nem kell feltétlenül vasárnapi apukává válni, vagy tenni az édesapákat! Létezik ennél mindenki számára jobb megoldás!
Közel a negyvenhez vicces arra gondolni, hogy harminc-egynéhány évvel ezelőtt, ha megkérdeztek, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, három dolgot mondtam sorrendben: apuka, vadász vagy űrhajós. Nos, ebből egy már biztosan sikerült, apuka vagyok. Nagyszerű és csodálatos dolog apának lenni, s hűen gyermeki vágyaimhoz, életem egyik legfontosabb vonalvezetője az e szerepkörnek való megfelelés. Az élet azonban sokszor bonyolultabb, mint gyermekkorunk felhőtlen kékje, így lassan ötödik éve, hogy tíz esztendeig tartó érzelmekkel teli, de viharos házasságunk végére pontot tettünk.
Beláttuk, más értékek mentén gondolkodunk az élet számos területén. Megértéssel, törődéssel, de szilárd elhatározással választottuk külön életünk szálait. Nem volt sem egyszerű, sem pedig könnyű, de egy közös élet lezárása senkinek sem az. Hogy kinek miért nem, az már egyéni. Van, akinél az anyagiak, a körülmények, rokoni és baráti szálakkal való összefonódás, egyéb félelmek, vagy épp a napi praktikus dolgok megoldása teszik nehézzé, van, akinél más.
Azonban ahol gyermek is született a közös frigyből, és mindkét szülő igyekszik felelősen tekinteni csemetéje jövőjére, ott a legnagyobb félelem mindkét szülőben a “Mi lesz a gyermekkel, hogyan vehetek részt ezután az életében?” kérdések körül forog. S nem alaptalanul. Egy felnőtt férfi, a gyermekét szerető édesapa éppúgy szét tud esni ezen kérdések és a ma előre predesztinálható megoldások súlya alatt, akárcsak egy aggódó édesanya. A társadalom ebben a kérdésben erősen matriarchális. Azt tekinti természetesnek, hogyha egy válás után az édesanyánál van a gyermek elhelyezve. Ennek vannak ésszerű és fiziológiai magyarázatai is, azonban ha a gyermek már nem karonülő, akkor ez nem feltétlenül indok mindenre.
A gyakorlat azonban mégiscsak az a válások többségénél, hogy – ez a nagyon fontos kérdés – az egymás kezét örökre elengedő két fél között nem lesz valódi megbeszélés tárgya, inkább ténykérdés. Az anyánál történő gyermekelhelyezés az alapkő. A legtöbb esetben mindössze annyi az egyeztetés az elváló szülők között, mikor s mennyi időt tölthet az édesapával a gyermek, s milyen időközönként. Így avanzsál az elváló édesapa jó esetben is csupán “vasárnapi” apukává…
Olvass tovább az Elvált férfiak blogon!
