Egyik héten nálam vannak otthon, a másik héten az édesanyjuknál. Sokat beszélgettem arról a srácokkal, hogy nem jelent-e ez bármiféle problémát, nehézséget a számukra, de amellett, hogy a saját kis szavaikkal elmondták, a kedélyállapotukból és viselkedésükből is megnyugtatóan úgy tűnik, hogy ez számukra is megfelelő és élhető helyzetet eredményezett. Mára pedig teljesen természetessé vált. S az egy heteket nem vesszük teljesen komolyan, mert ez sokszor programok, utazások függvénye is. A nyarakat pedig a Balatonnál töltik a nagyszülőknél, s onnan hozzuk-visszük el őket mindketten, ahogyan a szabadságunk azt lehetővé teszi.
A srácok meglepően hamar belesimultak ebbe a kétlaki életbe. Mára egyértelműen azt látom, hogy nálam és az édesanyjuknál is megvan a biztonságot jelentő otthonuk, “fogódzkodójuk”, és szívesen jönnek és mennek közöttünk. Tudják, hogy mindkettőnknél otthon vannak, mindkét lakásban helyet kaptak, és szerves részei mindkét családnak, ahol biztonságban és szeretetben élnek. Ezáltal egyik nagyszülőt és testvért, unokatestvért sem kell nélkülözniük, mindkét család minden tagjával a szülők válása ellenére is napi kapcsolatban lehetnek. Ez számomra nemcsak ezért megnyugtató, hanem azért is, mert tudom, ha hirtelen el kell utaznunk, vagy egyéb elfoglaltságunk akadna pár napra, akkor a gyermek semmiben sem szenved hiányt, hanem a másik szülőnél van otthon, jó helyen, biztonságban…
Olvasd el a teljes cikket az Elvált férfiak blogon.
