A kapcsolati státuszváltást még valahogy csak-csak bevette a gyomrunk, de ez a sok gyerek, eljegyzés és esküvő már nekünk is sok.
Nem lenne bajunk, ha minden a maga idejében történne és nem túl korán.
Nagyon sok ismerősömmel beszélgettem, és mind ugyanazt mondták:
“Most én vagyok lemaradva vagy a többi siet valahova?”
Milyen igaz. Ez a sok túl fiatal anya, akik még mindig anyucinál meg apucinál laknak, meg van egy kapcsolatuk. Itt vagyok egy albérletben, 20 évesen a párommal, és ha besikerülne, se lennék anya. Miért? Mert mi a francra vállaljak gyereket? Egy albérletben, amiben mi is éppen csak hogy elférünk? Jövedelmünk még nincs is igazán, a kapcsolatunk még formálódik. Akármennyire is jó a kapcsolatunk, és jól megférünk egymás mellett, akkor sem kellene a gyerek. Nem érzem magam rá készen, bár szeretem a gyerekeket.
Esküvő? Egy lánykérés még rendben lenne, de hova a nagy dajdajozás? Alig vannak együtt fél éve, de már a templomban állnak díszhuszárban, és tök buli, hogy most igent mondunk egymásnak.
Ilyenkor mindig a kis óvodások jutnak az eszembe. A kicsik, akik az ovi udvarán a bokornál esküdnek örök hűséget, pedig másnap már másnak fognak. A sok mai fiatallal sincs ez másképp. Csak hát éppen most menő lett az eljegyzés, a férjhez menés meg a gyerek….
A teljes cikket a Demetria blogon találod!
