Nemrégiben hazafelé utaztam a railjettel, közvetlen útitársaim: egy kedves, fiatal anyuka, egy bűbájos, 2 és fél éves kislány és egy udvarias, elegáns nagymama. A kicsi persze nehezen tűrte a monoton utazást, a bezártságot, ezért felállt az ülésen, lerúgta a cipőjét, felhúzta a nadrágja szárát, rajzolgatott, eszegetett. Mint a legtöbb gyerek, a csokit választotta a rántott husi helyett, inkább az asztalra szeretett firkálgatni, mint a papírlapra, és persze előszeretettel mondogatta: “akarom”.
Nekem már egyetemista gyermekeim vannak, de az óvodás tánctanfolyamok miatt 30 éve ovisok között mozgok, így aztán érdeklődve figyeltem, mi erre a felnőttek reakciója. Nagymama, a konzervatívabb nevelési elvek híve, kiigazította az akaromot szeretnémre, de anyuka kedvesen, ám határozottan elmagyarázta, hogy a pszichológusok is azt mondják minden fórumon, hogy ez teljesen természetes, a gyerek nyugodtan akarjon valamit, miért is ne akarhatna?
Ezek után a kicsi anyuka arcát csapkodta a ceruzával, amit anyuka finoman hárított, mire a kislány nagymamát kezdte ütemesen rugdosni az asztal alatt. A nagymama reakciójára, miszerint ezt nem szabad csinálni, tessék szépen abbahagyni, anyuka nagyon szigorúan ránézett a nagymamára(!), és a következőt mondta:
– Anya, nagyon jól tudod, hogy nem szeretem, ha ezt mondod a gyereknek.
És ekkor eszembe jutott az az amerikai film, amit nemrégiben néztem meg. Beismerem, Billy Cristal és Bette Middler miatt, de aztán mélyebb hatást tett rám, mint gondoltam. A Családi felügyelet nélkül (Parental Guidance) című filmvígjáték egy családról szól, ahol a gyerekeket a legmodernebb elvek szerint nevelik. Éppen ezért nem szívesen bízzák őket a konzervatív nevelési elveket valló nagyszülőkre, akik ritkán kapnak lehetőséget, hogy együtt lehessenek az unokáikkal, pedig a nagymamának ez minden vágya. Végül megtörténik, amiben reménykednek: a szülőknek konferenciára kell utazniuk, így közelebb kerülhetnek a gyerekekhez. Természetesen hibát hibára halmoznak ebben a számukra idegen világban, de aztán szép lassan az is kiderül, hogy az abszolút liberalizmus a nevelésben nem hordozza mindig magában az üdvözítő megoldást, olykor bizony nem árt korlátokat meghúzni a gyerekek köré…. A teljes cikket a Nemzet napszámosa
