Család

Az apa segítette világra a gyerekét

Két órát késtek a mentők.

Egy brit kismama, Jamie-Lee Willamson otthon kezdett vajúdni, a vártnál egy héttel korábban. A párja, Paul azonnal hívta a mentőket, ám a segítség csak nem akart megérkezni.

Amikor látta, hogy Jamie-Lee mindjárt megszül, a férfi újból felhívta a segélyhívó számát, és a diszpécser utasításai szerint maga vezette le a szülést. A baba világra jötte után után öt perccel – és két órával azután, hogy kihívták őket – a mentők is megérkeztek. Szerencsére sem a babának, sem az anyukának nem esett semmi baja.

“Egy dolog látni, ahogy a gyermeked megszületik, de világra segíteni őt olyasmi, amit sosem felejtesz el” – fogalmazott az egyébként gyári munkásként dolgozó férfi, aki soha nem gondolta volna, hogy valaha is le fog vezetni egy szülést.

A pár most azt tervezi, hogy panaszt tesz a mentőszolgálatnál.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top