nlc.hu
Család
“Bárhogy is alakul, csak boldogok legyenek”

“Bárhogy is alakul, csak boldogok legyenek”

Júliusban második alkalommal szervezték meg azt a jótékonysági célú álomesküvőt, amelyen licit után a legmagasabb összeget ajánló pár mondhatta ki a boldogító igent. Az összeget a hármas ikreket nevelő Galambos családnak utalták. Őket mutatjuk most be.

Az ikrek édesanyjával, Cseri Csillával a budapesti Pető Intézetben találkozom. A főépület aulájában beszélgetünk. Egy másik anyuka épp a számítógépén dolgozik, írás közben időnként fel-felpillant. Közben mások is érkeznek, Csilla mindenkinek mosolyogva köszön. Az idejáró szülőkkel jól ismerik egymást. Csilla és az ikrek négy éve szinte minden hétköznapjukat az épület falai között töltik – a három fiú közül kettő mozgásszervi rendellenességgel született.

A pénz a legjobb helyre ment

A fiúk lombikprogram segítségével fogantak, a terhesség 27. hetében császármetszéssel jöttek a világra, súlyuk a kilencven dekát sem érte el. “A szülés utáni 21. napon a vizsgálatok Benikénél oxigénhiányból adódó mozgásszervi rendellenességet jeleztek. Aztán kiderült, hogy Ferikének is hasonló tünetei vannak, de nem olyan súlyosak, mint a testvérének. Benike feszes izomzata miatt alig képes a mozgásra. Az egészséges embernek magától értetődő, legegyszerűbb mozdulatok neki óriási erőfeszítésébe kerülnek. Nagyon okos kisgyerek, imád beszélni, néha előfordul, hogy nehezebben értjük, amit mond, mert a feszülés az ajakizmokat is érinti” – meséli Csilla.

A jótékonysági esküvő

Egy tavaly indult kezdeményezéssel beteg gyermekeknek segítenek a jótékonysági esküvő felajánlói. Számos ismert, esküvőkben dolgozó cég és magánszemély kínálja fel szolgáltatását licitre. A licit egyetlen forintról indul, és a legmagasabb összeget felajánló pár álomesküvőjén dolgoznak mindannyian. Az összeget rászoruló családoknak utalják át. Mindenki jól jár, hiszen az ifjú párnak feledhetetlen esküvői élményben lehet része, míg az adományozók a munkájukkal segítenek.

Jaksa Tímea esküvőfotós kapta a megtiszteltetést, hogy megtalálja a jótékonysági esküvő támogatottjait. “Egy kislányt fotóztam a Pető Intézetben, amikor odalépett hozzám egy ismeretlen anyuka, hogy régóta figyeli a munkámat és bemutatná nekem Csillát. Az első néhány mondat után tudtam, a megfelelő emberrel hozott össze a sors” – mondja Tímea. Csilla emberfeletti munkát végez a három fiúval, a jótékonysági árverésből befolyt pénzt Benike külföldi műtétének költségére fordítják.

A jótékonysági esküvő
A jótékonysági esküvő

Meglátni a jót minden apróságban

A családot sok baj érte az utóbbi időben. Csilla mégis optimistán tekint az életükre, mindenben meglátja jót. “Anyukám néhány hónapja leesett a lépcsőn, csúnyán összetörte magát, most már jól van, fel fog épülni. Bátyámat a zebrán ütötte el egy autó, hál’ istennek ő is rendbe jön. Amikor innen, a Pető Intézet elől lopták el az autónkat, egy autókereskedéstől kaptunk segítséget. Sokszor nagyon nehéz, de aztán mindig érkezik jó is az életünkbe.  Ilyen szerencsés fordulatot hozott a család számára a jótékonysági esküvő is. A pénzből Barcelonába utazhatnak, ahol november 4-én Igor Nazarov doktor speciális műtétet végez el Benikén, amitől feszült izmai lazulnak, javulhat a mozgása és a beszéde is. A műtét után kemény rehabilitációs munka vár a kisfiúra.

Vidékről ingáznak minden nap

Beszélgetés közben bepillanthatunk a Kisvakond csoportba. Benike éppen az egyik óvónő mellett ül, mosolyog, amikor édesanyját megpillantja. A kicsik épp most fejezték be a bordásfalhoz hasonlító asztalon végzett mozgásfejlesztő gyakorlatokat. Ebben a csoportban a gyerekeket az önállóságra tanítják és fejlesztik a szakemberek. “Minden reggel ötkor kelek, hogy Várpalotáról az intézetbe érjünk legkésőbb kilencre. Az óvodai foglalkozások délután négyig tartanak, addig a többi vidéki anyukával az aulában várok a gyerekekre. A születésük előtt pörgős munkám volt, most legfeljebb hatórás, nagyon nyugis irodai feladatot tudnék csak vállalni. De ki foglalkoztatna egy háromgyerekes anyukát ilyen körülmények között?” – teszi fel a kérdést önmagának Csilla.

A gyerekek napi utaztatásába, ha tud, az édesapa, Galambos Ferenc is besegít, és szükség esetén segít a többi rokon is. Az ikrek összetartó, vidám és a körülmények ellenére is boldog, cserfes gyerekek, egymás nélkül nem szívesen töltik az idejüket. “Amikor ott álltunk az inkubátor felett a könnyeinkkel küszködve, mindig azt mondtuk, bárhogy is alakul az életünk, arra fogunk törekedni, hogy ők boldogok legyenek” – mondja Csilla. Benike még a másik két fiúhoz képest is mosolygósabb, nagyon kedves és érdeklődő kisgyerek. Ferikének a szeme sem áll jól. A három fiú közül Zalán a legvisszahúzódóbb, mintha önkéntelenül is átadná testvéreinek a terepet.

Megnézem
Összes kép (1)

A legnagyobb ajándék lehetne

A családnak és persze a gyerekeknek a legnagyobb segítség az lenne, ha a kevésbé sérült Ferikén elvégeztethetnék azt a korrekciós műtétet, ami után a gyerek teljes értékű életet élhet. “Ezt a speciális és nagyon drága beavatkozást Amerikában végzik, 13 millió forintot sajnos nem tudunk előteremteni, pedig ezzel a műtéttel Ferike is egészséges lehetne, hasonlóan Zalánhoz.” Jövőre a fiúk iskolába mennek, ezért a családnak valószínűleg Budapestre kell költöznie. Hogy melyik iskolába veszik fel a gyerekeket, az az egészségi állapotuktól is függ. “Ha egyetlen kívánságom teljesülhetne, az Ferike műtétje lenne” – mondja Csilla. Aztán hozzáteszi: az is jó lenne, ha egy kicsit több időt tölthetne a párjával kettesben. A gyerekek és a munka mellett alig jut idejük egymásra.

Sétálunk vissza az épület lépcsőjén a földszintre. Az első emeleti folyosón szülők árulnak palacsintát. Becsületkasszás, mindenki annyit dob a dobozba, amennyit akar. A földszinten elköszönünk egymástól. Az ajtóban eszembe jut, ma semmit nem ettem. Visszamegyek az emeletre, és vásárolok két palacsintát, az egyik házi baracklekváros, a másik szedres. Kérdésemre, hogy mire költik az összegyűjtött pénzt, az egyik anyuka, meglepődve, hogy nem tudom, rávágja: “kirándulni visszük belőle a gyerekeket”.

A palacsinta nagyon finom. Majszolás közben elgondolkodom, időnként mennyit vesződöm az egészséges gyerekemmel. Pedig az én problémáim sehol sincsenek a Galambos család vagy bármelyik Pető intézetes szülő mindennapjaihoz képest.

Fotók: Jaksa Tímea 

Csilláéknak Te is segíthetsz az Egy Mosolyért Közalapítványon keresztül. Átutalás, befizetés esetén a közlemény rovatban tüntesd fel, hogy a Galambos család számára küldöd az összeget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top