“Te jó ég! Ez skarlát” – suttogtam halkan a döbbenettől. Fogalmam sincs, honnan tudtam, hogy az – előtte soha nem láttam, a családban korábban még nem fordult elő –, de biztos voltam benne. Gyorsan tárcsáztam a háziorvosunkat, és elmondtam neki a gyanúmat. Próbált megnyugtatni, elmondta a legfontosabb teendőket, én viszont csak hallgattam. Megkérdezte, hogy a gyerek betegségén kívül van még valami más baj is? “Igen, méghozzá óriási: én penicillinérzékeny vagyok és a skarlátnak az az ellenszere, én meg még nem estem át ezen a fertőzésen” – préseltem ki nagy nehezen a szavakat magamból.
Most már ketten voltunk pánikban, tekintettel az állapotomra “válságstáb” alakult az orvosi rendelőben: azonnali telefon a László Kórház fertőzésekkel foglalkozó osztályára. A kórház válasza: be kell feküdnöm kivizsgálásra és megfigyelésre bent is tartanak. Még mit nem, állapotosan nem fogok kórházba menni, pláne nem egy fertőzőosztályra! Saját felelősségemre otthon maradtam, de minden nap jelentenem kellett az állapotomról az orvos felé, és Nagyfiút karanténba zárták. A 2 hetes vesztegzár ideje alatt a szüleimnél lakott, akiket nem irigyeltem az átélt élményekért: folyamatos láz, hányás, nyűgösség, sok sírás a fájdalom miatt, de tehetetlen voltam. Végül 3 hét alatt legyűrtük a betegséget, senki más nem kapta el, fellélegezhettünk.
Ez volt az első komolyabb betegség a gyerekek között. Addig csak a leggyakrabban előforduló betegségek támadták meg őket is: influenza, hányós-hasmenős vírus, tetű, felső légúti fertőzések. Én nem vagyok az a típus, aki egy köhintéssel, orrfolyással orvoshoz megy, ennyi gyereknél az emberben kialakul egy bizonyos rutin, hogy mikor mit kell adni, mikor kell gyógyszer, vagy mikor elég a népi bölcsesség. Természetesen azóta volt már nálunk is kórházzal fenyegető tüdőgyulladás, lepkehimlő és bárányhimlő is. Ez utóbbit Középső és Négyes egyszerre kapta el, majd kijött Nagyfiún is (rajta csak 6 db pötty volt, mert be van oltva), Nagylányon meg semmi nem látszott, így róla nem tudom, hogy átesett-e rajta vagy sem. Hat hétig voltak folyamatosan betegek, és én a végére eléggé kimerültem.
Amikor az előző gyerekorvosunk nyugdíjba vonult (a legjobb gyerekorvos volt, akivel addigi életem során találkoztam), a körzetét átvette egy új: a belépése után nem sokkal Nagylányt ágyba kényszerítette a rotavírus. Nem evett, nem ivott, nem csinált semmit, csak feküdt, még mosdóba se volt hajlandó kimenni. Nagyon elesett volt és a láza folyamatosan emelkedett, a kiszáradás szélén táncolt. A korábbi orvosunk tudta, hogy csakis vészhelyzet esetén hívom ki: ha (aránytalanul sok) vér folyik, vagy 40 fok körüli láza van a betegnek. Ezzel az új orvos is tisztában volt, mégis kioktatott, amikor ki mertem hívni… Folytatás a Kicsi a rakás blogon!
