Mire megy el az a nagy zsák pénz pénz?
A szakértők szerint ez utóbbival tehetjük a legjobbat a gyerekeinknek, mivel csak így tanulhatja meg, hogyan kell kezelnie a pénzt majd felnőttkorában. Így nem fog kifolyni a kezei közül az első fizetése, és talán az egyetem alatt az albérletre szánt pénzét sem fogja elinni a haverjaival. Amiről a New York Times cikke beszél, az nálunk épp aktuális. Kiskamaszkorba lépő lányaim már vannak annyira szemtelenek, hogy a szemünkre hányják, ha nem ugrunk tabletet és telefont venni nekik. Ilyenkor hangzik el az is, hogy “de hát azt mondtad, mi nem is vagyunk szegények, anyaaa!” A pénz értékét most már a helyére kell tenni náluk, úgyhogy én az olvasottak alapján leülök velük átvenni a háztartás és lakásfenntartás költségeit hamarosan. Ahogy azt is levezetem nekik az asztalra számolva a pénzt, hogy mennyibe kerül az iskola, ebéd, különóra, és hogy összeadva akkora rakás pénz ez, amiből bizony a tablet és a telefon már nem feltétlenül gazdálkodható ki egy legyintéssel.
Mire minden fizetni valóból elkészült a halom, addigra el is fogytak az egydollárosok
Ezt tette Scott Parker is a saját gyerekeivel, amikor úgy döntött, megismerteti őket a pénzzel, és annak menedzselésével. Meg akarta mutatni a gyerekeinek, hogy pontosan mennyit keres, hogy kézzel foghatóan tapasztalják meg azt, mi mindenre megy egy ember fizetése. Az ő megoldása kicsit radikálisabb volt annál, amit én tervezek, mivel ő az egész fizetését egydollárosokban kérte ki a bankból, és hatásvadász módon egy zsákban rakta le a gyerekei elé az asztalra. Az első megdöbbent csend után pedig egyesével elkezdte előttük leszámolni a bankjegyeket, hogy mi mennyibe kerül: külön kupac a rezsire, a hitelre, a templomnak, az iskolára. A kupacokból jutott a családi szórakozásra és különórákra is. Mire minden fizetnivalóból elkészült a halom, addigra el is fogytak az egydollárosok. Ennél jobban nem is lehet szemléltetni a gyerekek számára, hogy pontosan mennyit ér apa és anya fizetése.
Ahogy Scott gyerekei, úgy a mieink is megérdemlik, hogy megtudják, mennyit keresünk. Még akkor is, ha furcsa érzés elsőre, hogy az anyagiakat a gyerekkel beszéljük meg. Már elvileg 5-6 éves korban el kellene kezdenünk kiépíteni a pénzhez való hozzáállásukat, hogy mire kamaszok lesznek, már tudják kezelni a saját pénzügyeiket. Egy olyan tudást adhatunk így át nekik, aminek talán az egyik legnagyobb hasznát veszik majd a nagybetűs életben.
Ne legyen a pénz ködös fogalom számukra
A pénz ugyanis ebben a korban még misztikus fogalom a gyerekek számára. Már felfogják, hogy a pénznek hatalma van, hiszen hallják tőlünk, hogy ha nincs, az mekkora baj, így csak gyűlnek a kérdések bennük. “Miért nem olyan nagy a házunk, mint az unokatesóéké?” “Miért nincs nekünk kertünk?” “Mi szegények vagyunk?” “Miért nem adtál pénzt annak az embernek az utcán? Hiszen szépen kérte.” Ahelyett azonban, hogy egy “nem a te dolgod” mondattal lezárnánk a beszélgetést, inkább kapjunk az alkalmon és ne tartsuk őket távol a pénz valóságától.
Ha eltoljuk őket a pénzkérdések közeléből az kb. olyan, mintha nem akarnánk felvilágosítani arról, hogy mi történik majd a testükkel pubertás alatt. Ma már nem lehet felkészületlenül kilépniük a világba, és a legjobban úgy tudjuk megtanítani őket a pénz kezelésére, ha minél korábban megszokják az értékét, helyén tudják kezelni és használják helyesen. Sokkal jobban járnak, ha már gyerekként szembesülnek vele, és ha arra kerül a sor, nem éri őket meglepetésként, hogy félre kell rakni a nyugdíjas évekre, vagy egészségbiztosítást kell kötni.
Kezdjük visszakérdezéssel!
Persze ez nem azt jelenti, hogy a gyerekeinket le kellene ültetnünk az adóbevallásunk mellé most azonnal. Ennek a pénzügyi felkészülésnek optimális esetben tíz évig kell tartania ahhoz, hogy tényleg elég ismeretet szerezzenek a témában, és a vérükké váljon a helyes pénzkezelés. Ezért tehát, ha kérdez, akkor elsőként kérdezzünk vissza: “Miért kérdezed?” Ezzel a kérdéssel kapukat nyitunk meg, megtudjuk, milyen fogalmai vannak a pénzről, és mik a szándékai vele. Azért is jó taktika ez, mert ezzel a kérdéssel adunk magunknak időt arra, hogy kitaláljuk, mit akarunk válaszolni. Egyébként ezt a miért kérdezed kérdést bátran vessük be bármely kényes kérdésnél, mint például a szex és drogok témaköre. A lényeg, hogy nem kell védekező állást felvennünk, hanem maradjunk nyitottak a kérdésben. Valószínűleg sokat hallanak tőlünk a pénzügyeinkről úgyis, olyankor, amikor észre sem vesszük, beszéljünk velük akkor egyenesen is erről. A cél az, hogy megtanulják, hogyan tudnak egy háztartást vezetni, fizetést beosztani, hogy mire saját háztartást indítanak, már rutinból tudjanak bánni a pénzükkel.
Engedjük, hogy megérezze a dolog súlyát a gyerek
Kezdjük olyannal a pénzügyekbe bevezetést, amivel a gyerek is gyakran találkozik. A bevásárlások számláival például. A vásárlás amúgy is állandó csaták színtere, hiszen saját bevásárlólista van a fejükben, amit nem tudunk általában teljesíteni. A kisebbek a földhöz verik magukat miatta, a nagyobbak csak duzzognak, hogy nem vesszük meg nekik az ötödik tábla csokoládét is. Ajánljuk fel nekik, hogy írjuk össze az ő listájukat, mit szeretnének megvenni a boltban és nézzük meg együtt, mi mennyibe kerül, majd átbeszélhetjük, hogy mi az amire tényleg szükség van, és mi az, ami későbbre tolható, és gyűjteni tud rá esetleg.
Ezzel a kis gyakorlattal már segítünk nekik az olyan családi kasszára vonatkozó kérdésekben, mint a mennyit költünk azokra a dolgokra, amikre szükségünk van, és mennyit olyanokra, amiket csak birtokolni akarunk. Másrészről pedig arra is megtanítjuk őket, hogy az a kis kártya, amivel esetleg fizetünk, ugyanolyan pénzforgalmat jelent, mintha a kezünkből kiadnánk a papír bankjegyeket. Ez igen hasznos tudás lesz majd kamaszkorukban, amikor azt hiszik, hogy a bankkártyával aztán mindent lehet.
A New York Times cikkéből gyakorlati példákat is kapunk, hogy lássuk, mások hogyan vezetik be a pénz világába gyermekeiket. Trisha Jones például magániskolába járatja 6 és 8 éves gyerekeit, aminek havonta 92,50 dolláros költsége van. Trisha minden hónapban a tandíj elutalását a gyerekekkel együtt végzi, ők nyomják meg a “bankba küld” gombot, hogy ezzel is érezzék a súlyát annak, milyen privilégium ilyen iskolába járni. Ráadásul így összehasonlításként látják azt is, hogy egy nagy LEGO szett árát iskolázzák el minden hónapban. Más családok azokra a kiadásokra fókuszálnak, amiket a különórákra kell áldozniuk. Amikor az egyik családban a 12 éves kislány balettóráinak árát megemelték, akkor a szülők választás elé állították a gyereket, hogy vagy kevesebb órára jár vagy más költségén kell szorítania. A kislány azt az utat választotta, hogy inkább bébiszitterkedést vállalt és a pénzéből kiegészítette a megemelt balettóradíjat.
Az Adams családnál pedig az a szokás, hogy a gyerekeket bevonják a kiadásokkal kapcsolatos döntésekbe, minden vasárnap közösen beszélik át, a számlákat megnézve, hogy mit kellett volna máshogy vásárolni. Teszik ezt azért, mert azt vallják, hogy frusztráló érzés, ha kihagynak a döntésből egy családban, igaz ez a gyerekekre is. Így hoznak családilag olyan döntéseket, hogy maradjon el inkább egy családi mozizás a hétvégén, helyette az arra szánt összeget hozzáteszik a Disneylandre gyűjtött pénzhez.
Nem ördögtől való dolog a pénzkezelés
Ne féljünk tehát attól, hogy megosszuk a gyerekekkel a háztartási költségekkel, bevételekkel, kiadásokkal kapcsolatos információkat. Sőt, tanítsuk meg nekik mielőbb a saját eszközeinkkel, hogyan kell kezelni a pénzt. Ki tudja, lehet, hogy még mi magunk is jobban odafigyelünk majd a saját pénzügyeinkre onnantól, hogy már a gyerekkel is megbeszéljük a kiadásainkat.
