Pedig az együtt konyhálkodás nemcsak azért jó, mert megtanul közben főzni az a gyermek, hanem azért is, mert remek közös program, ami közben meg tudjuk beszélni velük a világ nagy dolgait. Az én 8 és 10 éves lányaimnál ez a fő célom, amikor a segítségükért kiáltok a konyhából, mert azért valljuk be, néha inkább akadályoznak főzés közben, mint igazi segítségek lennének. De ha együtt vagyunk a konyhában – ami esetünkben kb. 2 négyzetméter –, akkor elkerülhetetlen, hogy mókává és beszélgetéssé alakuljon át a kötelező főzés.
Már csak arra kellett rájönnöm, hogy hogyan vegyem rá őket, hogy a borsófőzeléket épp olyan lelkesedéssel főzzék velem, mint ahogy a sajttortát sütik adott esetben. Ehhez jött jól most a Bon Appétit cikke, amiben séfeket kérdeztek, hogy ők hogyan főznek otthon a saját gyerekeikkel.
Adj nekik vicces feladatokat
Először is a legjobb, ha mindegyik gyereknek van egy saját kis köténykéje, mert ezzel máris megadjuk a főzés alaphangulatát, hogy ő nem csupán egy pillanatra beugrik a konyhába, hanem felkészül a nagy eseményre. A feladatokat pedig próbáljuk meg személyre szabottan adni nekik: az én 8 évesem például szereti az aprítógépet használni, ezért csak neki adom az aprítós feladatokat, a 10 évesem pedig a fűszerezésért van oda meg a kéziturmixért, rá ezekben biztos számíthatok.
Általában a gyerekeket a tojás feltörése, gyümölcsök turmixolása, tészták kikeverése és bármilyen díszítés érdekli, lelkesíti, és örömmel részt vesznek benne. Ha pedig így együtt egészséges ételeket készítünk, akkor csak azért is enni fognak belőle, mert ők is részt vettek az elkészítésében.
Süss velük együtt
Kicsit nagyobb gyerekekkel ajánlott, hiszen a sütikhez pontosan kimért hozzávalók szükségesek, ehhez pedig figyelem kell, úgyhogy vehetjük úgy, hogy egy közös sütés egyben figyelemfejlesztés is számukra. Az én 8 évesemre is már rábízható egy teljes süti elkészítése, épp csak felügyelni kellek én mellette, abszolút elkötelezetten méricskél, koncentrál az elejétől a végéig. Én maximum annyit segítek, hogy értelmezni tudja a mértékegységeket, vagy hogy kivadászom a tésztába potyogott tojáshéjakat. Lehet, hogy azért koncentrál ennyire, mert a sütis tálat szeretné kinyalni a végén, de tulajdonképpen a motivációja teljesen mindegy, a lényeg a végeredmény: félórányi kreatív tevékenység, ami alatt nem a tabletjét akarja nyomogatni.
A kisebbeket is bevonhatjuk természetesen a sütik készítésébe, velük érdemes például kekszeket készíteni, mert formázni már a totyogók is besegítenek boldogan, és még az sem baj, ha közben leeszik a kezükről a ráragadt tésztát, olyan lesz nekik, mintha ehető gyurmával játszanának.
Adj nekik saját konyhai eszközt
Nyilván ez az eszköz ne a konyhád legélesebb kése legyen, de lehet saját fakanala, vagy az övé az a tálka, amiből aztán a magkeveréket szórhatja a salátára. Nálunk szeretik a lányok a fűszermalmokat, mindkettőjüknek van sajátja, a kisebbiké a fokhagymássó-őrlő, míg a nagyobbik a borsot választotta. Ezt a két őrlőt én nem is használom, csak az övék, persze csak ha itthon vannak, mert ha egyedül főzök, akkor azért ellopom tőlük egy kicsit. És mindenképpen engedd nekik, hogy a kezüket használják konyhai eszközként: válassz olyan receptet, amihez tépkedni, összetörni, gombócokat formázni kell, hadd maszatoljanak mindent össze.
Vidd magaddal őket vásárolni
Tudom, ez a nehezebbik része a folyamatnak, mert ha gyerekekkel vásárolunk, néha mintha aknamezőn járnánk. Mindent meg akarnak venni és mindenért hajlamosak kiverni a hisztit. Sajnos nem múlik el a dackorszakkal, az én nagy lányaim is ugyanúgy követelődznek a boltban, mint egy hároméves, csak kicsit csendesebben. Ezt én listával elég jól ki tudom védeni, együtt gondoljuk össze itthon, hogy mire van szükségünk, és úgy megyünk el a boltba, hogy szigorúan tartani kell magunkat a listánkhoz. Néha ugyan huncut módon hozzáírnak egy-két tábla csokit, amikor magára hagyom a listámat, de üsse kavics, ennyi még belefér.
Az együtt vásárlás a főzéshez szorosan kapcsolódik, így tanulják meg, hogyan épül fel egy recept, hogyan lesz a kigondolt étel az asztalon. Megbeszéljük, hogy mit főzzünk, süssünk, és hogy mire van szükség, hogy ezek finomak legyenek. Ennél a fázisnál már az apró főzési-sütési trükköket is elsajátítják, mivel ilyenkor hangoznak el olyan praktikák, mint a “bár nincs a receptben, de egy kis tejföltől még lágyabb lesz a tésztája”.
Tereld őket a zöldségek felé
Egy cseppnyi elmetrükk, és máris nagyobb örömmel esznek majd salátát vagy épp főzeléket. A gyerekek (is) úgy működnek, hogy ha egy ételről azt gondolják, hogy az ő ötletük volt olyat készíteni, akkor boldogan fogják megenni is. Valószínűleg nem tudsz annyit trükközni, hogy maguktól kimondják, hogy “én salátát akarok enni”, de például ha tésztát szeretnének ebédelni, akkor már javasolhatod, hogy próbáljátok ki a pesztós tésztát. Vagy ha csupa sajtos bármit ennének, akkor készítsetek valamilyen rakott zöldséget, sok sajttal.
A lehetőségek ebben a kérdésben szinte végtelenek, még akkor is csempészhetsz az ötletükbe zöldséget, ha húst akarnak hússal és egy kis krumplival. Előbb-utóbb hozzászoknak, hogy mindenbe kerül valamilyen egészséges összetevő, és már talán saját maguktól is kérnek majd csőben sült karfiolt vacsorára azzal a feltétellel, hogy ők készítik el neked.