2015. Május 13.

Segítség! Nem értem, miről beszélgetnek a tinik!

Eljött az idő, amikor saját bőrömön is megtapasztalhattam, mit jelent a generációs űr, aminek távolabbi szélén én állok.

Czvitkovits Judit

Eddig azt hittem, még van legalább három évtizedem, mire a koromra hivatkozva nyugodtan kijelenthetem:

Elrepült felettem az idő.

Túlságosan felgyorsult ez a világ.

Nem tudok lépést tartani!

De óriásit tévedtem, már most megesik, hogy egy árva szót nem értek abból, ami körülöttem zajlik, például, amikor 8 éves unokaöcsém a táblagépen egy új játékot magyaráz; amikor a számítógépem fura nyelven üzem nekem; de abból a párbeszédből is csak a kötőszavakat értettem, aminek legutóbb a Herceghalomig szaladó vonaton lehettem fültanúja.

Két 15-16 év körüli fiú mellé ültem le, akik ránézésre teljesen átlagosan tűnő tinik voltak: zselés haj, kosaras szupercipő, hanyagul lógó farmer, óriáspóló, anyuféle szalámis szendvics, makacs pattanások és feszengő testtartás. Amire nem számítottam, az egy 25 percen át tartó hajmeresztő diskurzus volt, amiből csak azt bírtam összerakni, hogy valami gépről lehetett szó. Muszáj volt néhány mondatot lejegyzetelnem, amit később informatikus ismerősömmel bogarásztunk ki:

“I7 quad core 3 Ghz-es procival, belement 24 giga ram, azokra raktam passzív hűtőket. Passzív proci hűtőt akartam, de nem tudtam volna rendesen húzni, így aktív lett rézből. Gondolkoztam, winchester vagy SSD, de a végén csak az SSD-t választottam. Beletoltam 4 terra WD-t Raid 1-be, SLI-be raktam két videókártyát és az AIDA 64-el benchmarkoltam. Aztán a 3Dmark 06-ot is lefuttattam, mondjuk, ott a középmezőnybe kerültem vele. Persze jobb lenne az Nvidia 24 gigás kártyája, az 9 Teraflopsszal megy. 2 processzoros, 2496 shader egységes mindkettő.”

És ez így ment egészen Herceghalomig. Nem volt szó csajokról, bulikról, filmekről, sportról, élményekről, ellenben egy nagyon komoly, elmélyült és érdeklődő vita folyt passzív hűtőkről meg az SSD-ről – vagy miről.

Nekem titkon leesett az állam, és menthetetlenül arra kellett gondolnom, hogy a hozzájuk hasonló kis zsenik vajon hogyan érezhetik magukat egy olyan oktatási rendszerben, ahol olyan felnőttek nevelik őket az életre, akik rég nem képesek lépést tartani velük.