nlc.hu
Család
Az édesanya 7 és 10 éves fiaival alszik

Az édesanya 7 és 10 éves fiaival alszik

Míg a hitvesi ágyban az anya alszik két nagyobbacska fiával, addig az édesapa a gyerekszobában szuszog. Rendjén van ez így?

Brayden és Kai két teljesen átlagosnak tűnő fiatal: imádnak rosszalkodni, focizni, bringázni, hangoskodni, egyvalamiben mégis különböznek: éjszakánként az édesanyjukkal alszanak a szülők hálószobájában, míg édesapjuk a gyerekek szobájában tér nyugovóra.

Egy édesanya 7 és 10 éves fiaival alszik

Így élnek már 4 éve, és a szülők állítják, ez így teljesen rendben van, ha gyermekeik így boldogok, akkor ennek így kell lennie.

Egy édesanya 7 és 10 éves fiaival alszik

Miután a gyerekek megszülettek, mindkét fiú a szülők hálószobájában kapott helyett, később pedig hiába próbálkoztak az átszoktatással, a gyerekek nem tudtak az anyjuk nélkül aludni. Hiába vettek külön, kényelmes ágyakat nekik, hiába kaptak egy szuper gyerekszobát, semmi nem segített. Kezdetben négyen aludtak együtt, aztán ahogy a gyerekek nőni kezdtek, az apa már nem fért el.

Egy édesanya 7 és 10 éves fiaival alszik

A szülők kiállnak a véleményük mellett, nincs ebben a felállásban semmi rossz, házaséletet akkor élnek, ha a fiúk iskolában vannak, nem az együtt alváson múlik a boldogságuk. Környezetük hiába győzködi őket, hogy a fiúknak le kell válniuk az anyjukról, a szülők szerint az a legfontosabb, hogy a fiúk boldogok. Nehezen jött össze a két gyerek, számukra mindennél többet ér az ő boldogságuk.

Egy édesanya 7 és 10 éves fiaival alszik

Az anya úgy tervezi, hogy 13-14 éves korukra kapnak külön szobát, szerinte ugyanis ez az a kor, amikor a fiúknak már kell a saját kuckó.

Forrás: Mirror

Nézd meg ezt is!

Így alszanak babák és a házi kedvencek, együtt

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top