A párkapcsolat harmóniáját két fél egyenlő mértékben teremti. De most mégis azzal foglalkozom, hogy a nők részéről milyen manőverek veszélyeztetik, és melyek javíthatják a párkapcsolat egyensúlyát. Mi nők hajlamosak vagyunk túlkombinálni és túlreagálni. (Azért a férfiak is képesek ilyesmire – a szerk.) A lényeg: megvan a képességünk, hogy a kapcsolataink közös keringésébe mérget vagy orvosságot injekciózzunk mindennapi kommunikációnk során.
 A szerző Frank Orsolya pszichológus, life-coach, okleveles Gordon-instruktor A pozitív pszichológia és a rogersi humanisztikus terápia elvi alapjain, tranzakcióanalitikus személyiségelmélettel és a gordoni kommunikációs eszköztárral dolgozó szakemberként másfél évtizedes tapasztalattal rendelkezik a személyiségfejlesztés és kommunikációs tanácsadás terén. Fő szakterülete a szülőképzés, a gyermekneveléssel kapcsolatos problémakör, illetve az összetett családi rendszerek egyensúlyának helyreállítása, de egyéb életviteli, kapcsolatkezelési problémák terén is vállal tanácsadást. |
Sok ember bármit megtenne, hogy javuljon a párkapcsolata. De sokszor fogalma sincs, mi megy végbe a társa lelkében, sőt esetleg nem is tudatosult benne, hogy nem ismeri, nem érti a társa érzelmi folyamatait. A férfiak nehezebben beszélnek érzelmekről: hiszen gyerekkoruktól azt verték beléjük, hogy az férfiatlan, gyermeki és önző dolog. Nem fogalmazzák meg, mitől boldogtalanok és hogyan tehetők boldoggá, viszont – és ez halálos – ha a pasik tartósan boldogtalanok, egy-két kisebb-nagyobb vészjelzés után megkezdik a néma elhátrálást. És a házasság sorsa megpecsételődik, évekkel azelőtt, hogy emberünk – alkalmasint – belehátrálna a titkárnője karjaiba. (Egy döbbenetes állatkísérleti eredmény, amely magáért beszél: ha a hím patkány szerotonin-vazopresszin [“boldogsághormonok”\ szintje egy bizonyos mérték alá süllyed, az állat automatikusan párkereső viselkedésbe kezd…)
Épp ezért az alábbiakban arra vállalkozom, hogy tudatos sarkítással, túlzással és öniróniával reflektorfénybe állítsam azokat a női manővereket, amelyekkel akaratlanul is eltávolíthatjuk azt, akit szeretünk. Igyekszem kihangosítani, mi megy végbe a vonal túlsó végén: a férfiak lelkében. Természetesen felvillantom annak lehetőségeit is, hogyan őrizhetjük meg, vagy billenthetjük helyre akár holnaptól a harmóniát.
A kapcsolatot fenyegető női manőverek egy része “fölülről”, az úgynevezett szülő-énből indul, annak is a negatív tartományaiból, ahol a korán eltanult rossz rossz kommunikációs mintáinkat tároljuk. Másik részük pedig gyermek-énünk félelmeiből, sérüléseiből, hiányaiból fakad. Most az előbbi programcsomag néhány elemét vizsgáljuk meg.
1. Zakatolás
(társult jelenségek: csesztetés, szemrehányás, erkölcsi fölény és önelégültség)
Amikor szívünk hőse tíz óra dzsungelharc után, egy-két megalázó főnöki beszólástól még sajgó lélekkel otthona felé tart, egyetlen vágyat érez: hazaérni, ledobni a cipőt, elnyúlni és legalább egy óra hosszára kikapcsolni mindent, ami inger vagy feladat. Legszívesebben csak bámulna maga elé, és várná, hogy elüljenek az agyában a hullámok. Belépve a lakásba viszont egészen más fogadja: “vedd át a gyerekeket, mert már zsong a fejem tőlük, ne oda tedd a táskád, hát nem látod, hogy az a Rozi tiszta pelusa? Ja, amúgy elhoztad a Marci tornazsákját? Menj, légyszi, nézd meg, mit rajzolt a Marci, aztán nekem mennem kell szülőire… A Rozi vacsoráját egy percig mikrózd, ne tovább, aztán tedd az edényt a mosogatógépbe. De ne az alsó rekeszbe tedd a gyerekcuccokat, mert a múltkor is beszorult és egy fél óráig kapirgáltam…
A kabátodat azért felakaszthatnád rendesen is, ja és majd anyám hívni fog, légy szíves, normálisan beszélj vele! Úristen, nem hoztál gyümölcsöt?! Direkt kértelek! Mi az, hogy siettél haza, mert azt kértem? Milyen sietés ez, fél hét van! Na jó, szia, rohannom kell! Ja, figyu, ugye tudod, hogy holnap reggel korán kell indulni, mert emlékszel, hogy megbántódik szegény dédi, ha nem érünk le harangszóra Tiszalökre…”
Emberünk pedig elnémul, pofát vág, és belül, a lelke mélyén ma is húz egy strigulát.
Ha belelátnánk a szívébe, rajtaérhetnénk, amint azt latolgatja hétről hétre és hónapról hónapra: “Van párom, otthonom, van két szép gyerekem, megyek előre a kijelölt úton – de hát élet ez? Megérte? Meddig bírom én még ezt? Tényleg az a dolgom, hogy ezt kibírjam? És hol van a társam? Az a régi lány, akibe beleszerettem, akivel annyit beszélgettem? Évek óta nem lelem sehol…”
És a férfit meglegyinti a mélységes magány és szomorúság, meg valami kétségbeesésszerű érzés: hogy neki is csak egy élete van. Aztán továbbmasíroz a mikró és Marci tányérja felé…
Ellenszer: hadd kapja meg, amire szüksége van zakatolás helyett és után – a minőségi egyedüllétet és a minőségi együttlétet. A társunknak is jár empátia! Igenis, érezzük át az ő vágyait, az ő igényeit is. Számoljunk vele: a férj is ember és nem szolgáltatás. A lakásunk neki is az egyetlen otthona, ahol joggal remélhetne megnyugvást, békén hagyást, azt, hogy szabadon lélegezzen, és természetesen viselkedhessen. Másfelől pedig: ne feledjük a kettőnk kapcsolatát! A társunknak – bármily nehéz elhinni – lelke van: számít a szeretetünkre és a figyelmünkre, szüksége van arra, hogy fogadják, észrevegyék, üdvözöljék, megtiszteljék, mint azt a hős harcost, aki hazahozta a dzsungelből a mamutot.
Természetesen könnyebb ezt megadnunk, ha a társunk maga is figyel az arányos teherviselésre és némi pihenés és kikapcsolódás után szívesen és ügyesen kapcsolódik be a család és a háztartás működtetésébe. Könnyebb az intimitásunkat életben tartani, ha ő is segít, ha keresi az utat, ha időnként udvarol. De az, hogy erre meglegyen a késztetése, mindkettőnkön múlik.
Olvassátok el ezt is:
- Férfiak, ne félre dugjatok, hanem beszélgessetek!
2. Sérelemkereső viselkedés
(társult jelenségek: sértődés, szemrehányás, bűntudatkeltés, savanyú mártíromság, erkölcsi fölény és önelégültség)
A női játszmák kedvenc pozíciója ez. Ha egy nő folyamatosan lesi, hol lehet megsértődni, ha évek múltán is a korai udvarlási szakasz teljes paradicsommadár-táncát kéri számon a társán, vagy lesben áll, hogy a szabályszegést, kihágást, vélt vagy valós sértést vagy figyelmetlenséget fülön csípje és büntesse csesztetéssel vagy sértődéssel; ha a legkülönfélébb helyzetekben várja, hogy a férje belesétál-e a kihelyezett csapdába és elfelejti-e például, hogy a nagymamánknak, aki olyan kedvesen fogadta őt hat éve húsvétkor, ma névnapja van – hát ezt nevezzük sérelemkereső viselkedésnek.
Az ilyesfajta sistergő-szemrehányó gyűlölet mögött néha csak rossz anyai minták vannak, de legtöbbször fellelhető a háttérben gyerek-énünk valamely mély megbántottsága. A nő figyelem-éhsége, a gyöngédség, összetartozás iránti vágya sérül – ám ez a fájó, tehetetlen pozíció nem sokáig bírható, ezért úgy segít magán, hogy fölpattan az erkölcsi magas lóra, és onnan, a szülő-én magasából áll bosszút. Immár ő a tökéletes, aki dolgozik, nevel, rendet tart, mindenkire figyel, mindent megold; és a társa lesz a mihaszna, lusta, felelőtlen és kicsapongó. Ráadásul a legtöbb nő könnyen talál szövetségest ehhez a játszmához.
Természetesen könnyebb ezt elkerülni, ha a társunk a valóban fontos helyzetekben megbízhatóan helyt áll. Ha az ígéreteit komolyan lehet venni, ha egészséget, életet fenyegető helyzetben nem hagy cserben, ha az összetartozást jelző fontosabb gesztusokat megteszi – mert valóban öröm neki az összetartozás.
Fontos kapcsolatvédő eszköz, ha túl tudunk lépni kis dolgokon: legyünk érzelmileg önállóak, lazák és nagyvonalúak, korrektek és könnyedek. A békén hagyás – furcsa módon – roppant erejű eszköz: ha csak azt megtanuljuk, hogy több teret, szabadabb légzést engedjünk társunknak (és gyermekeinknek) máris egy hatalmas lépést tettünk az emberi kapcsolataink javulásáért.
3. Megvetés
(társult jelenségek: ego-gyilkolás, ellendrukkolás, kishitűség, tiszteletlenség, bosszúvágy)
Minden férfi eredendő küldetésének érzi, hogy valamit elérjen vagy alkosson az életben. Az viszont, hogy milyen az indulása és meddig jut el, óriási mértékben függ attól, hogy az ügyeletes női szereplők milyen légkört teremtenek körülötte. Hogy egy felnőtt férfi tud-e nagyot álmodni, józanul tervezni, vállalásait bátran és okosan sikerre vinni, tud-e felelősséget vállalni, terhet hordozni, ígéretet betartani, részben azon múlik, hogy ezeket a képességeket élete első húsz évében megalapozta-e az otthoni és az iskolai nevelése. Részben pedig azon: későbbi társa röpteti vagy lehúzza.
A legjobb, amit egy nő a párjának üzenhet, az: én tudom, hogy te képes vagy rá. Hiszek benned, rád tudom bízni magam.
Hiszek a képességeidben és a kibontakozásodban. Támogatlak az úton, veled ünneplem a sikereidet, de sírhatsz a vállamon, amikor nagyon nehéz. Mindenen keresztül veled és nem az ellenfeleiddel vagyok.
Ennél fontosabbat nő férfinak nem adhat: és ebben nem lehet hazudni. Valamilyen okból ez sok magyar nőnek nehezen megy. Ha tíz nőnek azt mondom: “a férfiak elsődleges érzelmi igénye nem a szeretet, hanem a tisztelet és a megbecsülés”, erre nyolc így fog reagálni: “Ja, hogy legyezgessem a kis egóját?!”
Az ellenszer a méltányosság és a pozitív gondolkodás. Ha ismerjük, és őszintén elismerjük az érdemeit, az erényeit, tiszteletben tartjuk a teljesítményét, és ezt tudomására is hozzuk. Ellenszer, ha azt éreztetjük: egy térfélen focizunk, látlak, értelek, neked drukkolok, akár másokkal szemben is.
Amikor azt mondom, “tisztelet”, nem azt értem rajta, amit dédanyáink – hogy kussban várjuk az urunkat, és nem szólalunk meg, amíg a levest ki nem kanalazta. Azt sem, hogy ő szabná meg, hová mehetünk, és mit csinálhatunk. Azt értem rajta – sok más mellett – hogy egy férfi legdrágább kincse a méltóság és az önbecsülés. Ezt ne veszélyeztessük, se nyilvánosan, se négyszemközt. Ne alázzuk, ne gyilkoljuk az önbecsülését, ne emlegessük kudarcait és gyengeségeit! Akit választottunk: mi választottuk. Ugyanúgy, mint a gyermekeink, ő is akkor fogja a legjobb formáját hozni és fog sikeresen kibontakozni, ha a szeretet és a megbecsülés légkörében élhet.
Érkezik majd a cikk második része, ahol a férfiak kapcsolatgyilkos manővereit nézzük át.
Hogy mindebből mi a tanulság? Azok az idegpálya-áramkörök, amelyeket anyáink nemzedéke kiépített, sokszor dominanciát, bizalmatlanságot, lenézést sugároznak, és negatívan programozzák a társunkat. Nincs más megoldás: meg kell ismerni és, ki kell építeni az értés, a megbecsülés és tiszteletben tartás, a jó partnerség és a pozitív kommunikáció új áramköreit, gondolati, viselkedési és beszédsémáit, mert csak így tudjuk gyermekeinket egészséges családban nevelni.
