Vitázunk mi itt kötődő nevelésről, meg beszólogatunk, hogy ki hogyan hordozza a gyerekét, és ha nem így, hanem úgy, akkor már ki sem alakul majd az a bensőséges viszony, ami pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egyáltalán szülőnek nevezhessük magunkat. Problémázunk a kendők fajtáin, egyesek még vérre menő vitákat is képesek folytatni azon, hogy most akkor rugalmas kendő, mei-tai vagy kenguru, bár ez utóbbi eléggé eretnekség, és az nem is az igazi, csak imitálja a hordozást. Babakocsira leginkább pedig ne is gondolj, mert azzal végképp elvágod saját magad és a babád közti kapcsolatot. Micsoda problémák! Azt hiszem, túl sok időnk és energiánk van arra, hogy felesleges kérdéseken rugózzunk. Nem úgy, mint ezeknek a gyerekeknek a képeken, akik a saját testvéreiket hordozzák.
Bizony, vannak a világnak olyan tájai, ahol nem az a kérdés, hogy Stokke babakocsi legyen vagy noname, és ahol nem ismerik ugyan a kötődő nevelés alapelveit, fogalmuk sincs a sok kutatásról, ami talán sok anyuka fejében mind ott van, hanem csak teszik, amit tenniük kell, zsigerből, ösztönből, szokásból. Azzal, ami van. A világ ezen részein például gyakori, hogy a testvérek hordozzák a testvéreiket, nemes egyszerűséggel azért, mert a szülőknek nincs idejük rá, dolgoznak, veszélyes helyeken járnak, ki tudja, mi a feladatuk, de az akadályozza őket abban, hogy a kisebbeket magukra kötve hozzák-vigyék kedvükre.
A képekről nekem az jutott eszembe, hogy mi már jó dolgunkban azt sem tudjuk, mit csináljunk, és ez maximálisan igaz rám is. Mindannyiunknak elkelne egy világ körüli utazás, hogy felnyíljon kicsit a szemünk és akkor biztos, hogy befejezné a sok anyuka is egymás hajának cibálását ezekben a teljesen lényegtelen kérdésekben, amikben küzdeni bírnak hosszú órákat naponta. De lehet, hogy elég hozzá az is, ha sok ilyen fotót nézegetünk.
Nézd meg a többi képet is az Anyám borogass blogon!
