Család

Történelmi fordulat: Szaúd-Arábiában végre szavazati jogot kaptak a nők

Azután, hogy 2011-ben deklarálták a nők szavazati jogát Szaúd-Arábiában, a történelem során először végre élhetnek is szavazati jogukkal a decemberi választásokon.

Végre élhetnek szavazati jogukkal a nők Szaúd-Arábiában. De nem csupán ennyi történt az arab államban, az elmúlt héten a nők ugyanis már regisztrálhattak, és nyilatkozhattak arról is, hogy indulni kívánnak a decemberi helyi választásokon.

Történelmi fordulat: Szaúd-Arábiában szavazati jogot kaptak a nők

A helyi sajtó szerint máris 70 nő jelezte, hogy jelöltetni kívánja magát a választásokon, nyolcvanan pedig a választás előkészületeiben szeretnének közreműködni. 2011-ben, az időközben elhunyt Abdullah király tette lehetővé a nők számára a választójog gyakorlását, melyet megvalósult álomnak tartanak a szaúdi nők. Az információk szerint a decemberi választásokon a nők nagyobb része szeretne is élni újonnan megkapott jogával az arab országban.

További női jogok témájú cikk az NLCafén

Forrás: The Guardian

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top