Olykor-olykor még a legjobban működő kapcsolatokból is jólesik kiszakadni pár nap, netán egy-két hét erejéig, de azt már elképzelni is szörnyű, milyen lenne, ha hónapokig vagy akár egy éven át nem láthatnánk a párunkat. Egy kapcsolatban még egy ötven kilométeres távolság is képes lehet komoly problémákat okozni, de mi van akkor, ha a párunktól egy óceán és közel tízezer kilométer választ el bennünket? Pontosan ez történik Alexszel és Sergivel a spanyol Tízezer km című filmben. Együtt élnek boldogan, az első gyermekükről álmodozva a barcelonai lakásukban, amikor a lány arról értesül, hogy egy évre szóló fotós ösztöndíjat kap Los Angelesbe. A két város közti távolság: tízezer kilométer. A távkapcsolat megoldás, vagy csak illúzió?
Két színészből áll a világ
Carlos Marquet-Marcet filmjének az egyik legfőbb erőssége, hogy következetesen ragaszkodik a saját maga által felállított szabályokhoz. Például a film szigorúan kétszereplős, vagyis minden helyzetben csak Alext és Sergit láthatjuk, a rajtuk kívül eső világ maximum fényképek és említések formájában mutatkozik meg. A rendező érezte, hogy nem teheti meg a nézőkkel, hogy rögtön különválasztva mutatja meg nekünk a párost, hiszen ha nem láthatjuk, hogy ők ketten mennyire összeillenek, akkor szorítani sem tudunk értük.
A film ezért egy majdnem félórás, vágatlanul felvett (!) nagy jelenettel indít, amiben ők ketten éppen szeretkeznek, aztán pedig tesznek-vesznek a lakásban, miközben épp megjön a fent említett e-mail, amiről beszélniük kéne. A Tízezer km nagy erénye, hogy a karaktereket játszó színészek, a Trónok harcából ismerős Natalia Tena és David Verdaguer olyan természetesek, mintha csak a szomszédainkat néznénk egy falba fúrt lyukon át egy szombat délelőttön. Minden mozdulatuk, félmondatuk, nevetésük és hangsúlyuk arra utal, hogy ők ketten már ősidők óta együtt vannak, és mindennél jobban ismerik egymást. Már-már kényelmetlen nézni őket, ugyanis az ember furcsa módon kukkolónak érzi magát egy mozifilm nézése közben.
Ki bírja tovább?
Pedig ez még csak az alapozás, amire azért volt szükség, hogy együtt érezzünk velük, amikor már tízezer kilométer választja el őket egymástól, és megpróbálnak egy éven át távkapcsolatban élni. A film szerencsére nem azt a túl egyértelmű, osztott képernyős megoldást választja a Skype beszélgetéseik bemutatására, amit már túl sokszor láthattunk. Persze láthatjuk a webkamerás képeiket is, de a kamera mindig ott időzik velük a szobában, váltogatva a nézőpontot. És itt kezdődik a “ki bírja tovább” nevű pszichológiai játék, amiben előbb vagy utóbb alulmarad valaki. Ez esetben ez Sergi lesz, és nem azért, mert ő a férfi, hanem azért, mert ő az, aki otthon maradt. Ő az, akinek a régi életét kellene tovább élnie, csakhogy már a szerelme, Alex nélkül, és ő az, akit nem kárpótolnak új ingerek, új élmények és új emberek a veszteségéért.
Egy okos romantikus film
A romantikus film egyik legerősebb pontja a kettejük közti dinamika alakulásának bemutatása. Eleinte Alex érzi magát rosszabbul. Egy új helyen van, távol eddig megszokott világától, ahol nem ismer senkit, és minden idegen neki. Hiányzik az otthon melege, Sergi humora és ölelése, így az első két-három hónapban neki van nagyobb szüksége a kettejük közti hosszan tartó beszélgetésekre. Aztán történik valami. Megismer embereket, elkezdi otthonosan érezni magát, és felfedezi az őt körülvevő világot. A férfi pedig erre úgy reagál, hogy ha kimondva nem is, de féltékeny lesz nemcsak azokra az emberekre, akiket a szerelme megismer odaát, hanem a lányt érő élményekre is.
A Tízezer km hatásos jelenetekben mutatja be a kapcsolatuk leépülését és kihűlését. Amikor a webkamerán keresztül folytatott cyberszex kiüresedetté és szánalmassá válik, és amikor az időeltolódás miatt a létező leglehetetlenebb időpontokban beszélgetnek fáradtan egymással. Szomorú látni, ahogy a közös témáik elfogyni látszanak, és azt is, ahogy ez a távkapcsolat lassanként megmérgezi a szerelmüket.
A filmben az a legdurvább, hogy láthatjuk: itt tényleg nem létezik jó, fájdalommentes megoldás. Ha Sergi rábeszéli Alexet, hogy idő előtt visszamenjen hozzá, a nő egy életen át őt vádolná a nagy lehetőség elmulasztásáért, viszont ha kint marad, az a kapcsolatuk végét jelentené. A film nem akarja eldönteni a kérdést, hanem okosan inkább lógva hagyja, és egy többféleképpen értelmezhető lezárást mutat be nekünk. És ezzel azt is bizonyítja, hogy az okos romantikus filmek egy kapcsolatot annak teljességében, a szépségeivel és a problémáival együtt képesek bemutatni, és nem korlátozódnak a rózsaszín felhőkkel teli szakaszra.
