Az egyik legismertebb magyar pszichológus a második világháború után volt kisgyerek, rengeteg feldolgozatlan élménye maradt ebből az időszakból. Ranschburg Jenő csak idősebb korában töprengett el azon, hogy miért is fordult a gyermeklélektan felé, és arra jutott, hogy talán a saját nehéz gyerekkora miatt. Egy biztos: bármilyen kérdésre megfontolt válasszal felelt, akár egy kamasz panaszáról volt szó, akár egy kétségbeesett szülői segítségkérésről.
1. Az agresszió olyan, mint a fregolikabát: ha kifelé fordítom, erőszak, ha befelé: szorongás.
***
- Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő műanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik.
***
- Először emberek vagyunk, és csak ezután nők vagy férfiak.
***
- A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van – ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé… Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat.
***
- Szinte minden szülő odaadná az életét a gyerekéért – de olyan kevesen hajlandók komoly áldozatot hozni érte.
***
- Jó lenne, ha éles különbséget tennénk a jutalmazás és az ajándékozás között. Nagyon károsnak tartom ugyanis, hogy az utóbbi években ez a különbség egyre inkább elmosódik. “Ha jó leszel, születésnapodra megkapod…”, “Ha jó leszel, húsvétra elhozza neked a nyuszi”, sőt még a Télapónak is van egy listája a jó gyerekekről, és csak azoknak visz ajándékot. Az ilyen ajándék azonban nem ajándék, hanem jutalom. Mi is a különbség a kettő között? A jutalom eredményért jár, azért, ami a gyermekben dicséretre érdemes, az ajándék viszont jó és rossz tulajdonságoktól függetlenül az egész gyermeknek jár!
***
- Mi minden magányos embert szorongónak tartunk, azt hisszük, hogy ő tulajdonképpen más szeretne lenni, és elkezdjük rugdosni a közösség felé. Pedig nem biztos, hogy így van.
***
- A büntetésnek – lényegéből fakadóan – feloldozó hatása van: a vétek, amelyért a gyermek megkapta büntetését, nem létezik többé! Tapasztalataim szerint azonban sajnos a szülők jelentős többsége nem tartja meg ezt a fontos elvet. Pedig az olyan büntetést, amely után a vétek tovább él (tehát a szülők emlékeznek a vétekre, és emlékeztetik rá gyermeküket is), a gyermek nem is értelmezhet másként, mint ellene irányuló agresszív aktusként, amelynek a vétekkel nincs semmiféle kapcsolata: “Hiszen már megbűnhődtem érte, mégis folyton a szememre hányják!”
***
- Azt soha nem tudtam elérni, hogy ha elültettem egy hamisciprust, abból tuja legyen. Az teljesen lehetetlen, mert ő hamisciprus akar lenni. Ő hamisciprusnak készül, nem lehet más. Abban az esetben, ha kellőképpen gondozom és szeretem – mert én hiszek benne, hogy azt a növény is érzi –, ha megfelelő tápanyagot adok neki, és gondoskodom mindenről, ami szükséges, akkor gyönyörűséges növény lesz belőle. Ha nem, akkor nyomorult növény – de ugyanaz a fajta, másik nem lehet! Az a mélységes meggyőződésem, hogy az ember gyerekénél pontosan ugyanez a helyzet. Hogyha érteni akarom őt, akkor az első dolgom, hogy megértsem: tujának vagy hamisciprusnak született-e.
***
10. Nem prédikációkkal nevelünk. A szülőnek úgy kell viselkednie, ahogyan a gyerektől is elvárja, és ugyanolyan értékek szerint kell élnie, amilyen értékeket a gyerekének át szeretne adni. Ha nem így történik, akkor bármi, amit mond, csak felesleges szócséplés.
Még több Ranschburg Jenőtől az NLCafén:
- Ranschburg Jenő utolsó előadása: Ne vágjuk le a pipacsokat!
- Ranschburg Jenő: Hitemben a bizonytalanság vált biztossá
- Ezzel küszködnek a kamaszok!
