Család

Kutyája mentette meg a gazdi életét

Aztán pedig a gazdi a kutyáét. Megható történet.

 

Sheba
Sába

Az amerikai Des Moines városában élő Paul Kemp néhány napja elaludt a kanapén, majd arra ébredt, hogy a kutyája, Sába a mellkasán ugrál. Amikor magához tért, azzal szembesült, hogy tőle alig néhány méterre lángok tombolnak a házában.

A férfi megpróbálta eloltani a tüzet, ám az annyira gyorsan terjedt, hogy inkább kimenekült az utcára. Ekkor vette észre, hogy a kutya még mindig az épületben van. Erre visszarohant a házba, és a kutya nevét kiabálta. A hű állat erre elő is került, végül pedig mindketten kijutottak a lángok közül. A férfi néhány kisebb égési sérüléssel megúszta a szerencsétlenséget, és a kutyának sem lett komolyabb baja, a ház viszont porig égett.

Imádom őt, ő az én kicsi lányom. Úgy értem, mindig is szerettem, de most megmentette az életemet – mondta utóbb Kemp egy helyi lapnak. – Megmutatta, hogy ő a legjobb barátom, mert értem aggódott. Nem rohant ki, amikor meglátta a lángokat, az volt az első, hogy engem felébresszen, érti, rám gondolt először.”

Forrás: Yahoo News

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése