Azonban természetesen vannak elvárásaim. Ha azt mondom, ebéd, együnk, ha azt mondom indulás, készülődjünk, ha azt mondom, alvás, aludjunk, és a többi, gondolom nem kell magyaráznom. Szóval, ha kérek valamit – csinálja. És akkor jön a nem. Zsigerből és azonnal, látszólag gondolkodás nélkül rávágja a gyerek. Ellentmond, ellenkezik. Nekem meg ilyenkor kell nagyon összeszednem magam, hogy higgadt tudjak maradni, és elmondjam újra, aztán újra, aztán megint a kérést anélkül, hogy kiabálni vagy vicsorítani ne kezdenék.
Mit rontottam el? – kérdezem magamtól. – Miért kell ennek a gyereknek folyton ellenkezni? Pedig ez az ellenkezés ebben a korban normális gyermekkori fejlődés. A gyerekek szeretnék az irányítást a saját életük felett megszerezni. Tárgyalnak – a maguk módján. S jusson csak eszünkbe, a tárgyalás képessége a felnőtt létünk kulcsfontosságú pontja. S gyermekeink ezt a képességet gyakorolják – rajtunk. Mindannyian azt szeretnénk, hogy a gyermekünk önálló, nyomás alatt jól teljesítő, önmagáért harcolni tudó, jó kiállású felnőtt legyen.
Ehhez meg kell ismerniük önmagukat, tiszteletet, fegyelmet kell tanulniuk, s meg kell tanulniuk felelősséget vállalni saját tetteikért. Természetesen a tanulási folyamat már gyermekkorban elkezdődik. És ez bizony azzal jár, hogy rajtunk, szülőkön gyakorolnak – és folyton ellenkeznek.
A folytatásért kattints Kiss Emese caféblogjára!
Olvass még gyerekekről:
- Mit nassoljon a gyerek?
- 8 cuki gyerek, akik visszaadják az emberiségbe vetett hited – fotók
- Legalább négy gyerek kell a boldogsághoz
