Tulajdonképpen aranyos és romantikus a történet, ha eltekintünk attól, hogy azért pár másodpercig, míg rá nem ismert a feleségére, valójában mindenféle megcsalós gondolatok futottak át a férj fején. De ha efölött szemet hunyunk, akkor cuki, hogy a férj a boltban, sorban állás közben kiszúrt egy nőt, akibe úgy érezte, menten halálosan szerelmes lett. Pár másodperc múlva azonban ráébredt, hogy a saját feleségét nézi megbabonázva, akiről nem tudta, hogy szintén ebbe a boltba igyekszik azon a szép délutánon.
Annyira megkönnyebbült, hogy gyorsan meg is írta Facebookra a szívet melengető sztorit, hogy a meghatottságtól megkönnyezze mindenki, mennyire mélyen szerelmes a feleségébe. Nem vagyok túl romantikus alkat, de még az én szemem is bepárásodott tőle, és azt kívántam, bárcsak sokkal több ilyen férfi keringene a világban. De persze nemcsak ezért osztotta meg történetét, hanem azért is, hogy bátorítson mindenkit arra, hogy nézzünk friss szemmel a körülöttünk lévőkre, mintha még sosem láttuk volna őket. Mintha nem egy jól megszokott bútordarabbal élnénk együtt – legyen az a feleségünk, férjünk, gyerekünk –, hanem néha álljunk meg egy pillanatra, és csak lássuk őket olyannak, mint amilyenek egy idegen szemében. Ez egy olyan üzenet, amit tényleg érdemes megszívlelni.
Íme a férfi Facebook-posztja:
“Furcsa ezt így beismerni, de azt hiszem, megcsaltam a feleségemet ma. A Targetben vásároltam pár dolgot magamnak, és ahogy beálltam a pénztárhoz a sorba, megláttam egy nőt, akitől teljesen lehidaltam. Az futott át az agyamon, hogy »Azt a mindenit, nagyon szerencsés a pasija«, majd egy pillanat múlva rájöttem, hogy a saját feleségemet nézem. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy ebben a boltban futok össze vele, pont ugyanabban a sorban, ugyanazon a helyen, ugyanabban az időben.
Állt köztünk egy ember, úgyhogy próbáltam sms-ekkel felhívni magamra a feleségem figyelmét, olyanokat küldözgettem neki, mint »Hé, bombázó« és »Mit vásároltál, tündérvirágszálam?«, de egyiket sem vette észre, mert annyira el volt foglalva a kuponjaival. Végül feladtam, és úgy döntöttem, nem hozom zavarba azzal, hogy előretörök a sorban mellé, hanem inkább csak néztem, és figyeltem az érzéseimet.
Ahogy fejben tettem egy lépést hátra, először is azt vettem észre, milyen gyönyörű. Azt hiszem, minden nap látom, mennyire szép, de ma, hogy nem tudtam, hogy ő is ott lesz, teljesen új szemmel tudtam ránézni, és csak álltam ott hitetlenkedve, hogy én lehetek ennek a csodálatos nőnek a férje. Szinte belepirultam a felismerésbe, de senki sem láthatta, mert épp hatalmas Movember-szakállat növesztettem ebben a hónapban.
Másrészt pedig az is lenyűgözött, hogy a feleségem nem szúrt ki engem. Ez egyszerre jó és rossz. Jó, mert ezek szerint nem jár a férfiakra nyitott szemmel, és mert így nem látta meg maga mögött azt a rémisztő fazont a borzalmas szakállával, ahogy őt stíröli perverz módjára. De talán rossz dolog is, mert mi lett volna, ha az a fazon nem én vagyok? Kell szereznem neki valami önvédelmi eszközt, biztos, ami biztos. Meg azért is volt rossz érzés, mert rám törtek az emlékek, hogy milyen herkulesi erőket mozgattam meg magamban, csak hogy felkeltsem anno a figyelmét és eljöjjön velem randizni. Egy pillanatra elöntött ugyanaz a levertség, mint amikor először láttam őt meg, és tudtam, hogy lehetetlen, hogy valaha szóba álljon velem. De valahogy aztán mégis sikerült levenni a lábáról, minden bizonytalanságom, tökéletlenségem és bénázásom ellenére.
Harmadrészt végtelenül hálás voltam, hogy láthatom a feleségemet teljes valójában, hogy milyen magabiztos, független, határozott, vicces, kedves, aranyos, szerény, csodálatos emberi lény. Aztán fizetett, fogta a zacskót és elsétált. Nem mondtam semmit, nem szóltam utána, csak álltam és néztem imádni való lépteit, tudva, hogy ő az én feleségem, és hogy én minden egyes porcikáját szeretem. Nem nagyon facebookozik, így valószínűleg nem fogja olvasni ezeket a sorokat, és nem tudja majd, hogy majdnem megcsaltam ma, de gondoltam veletek megosztom a sztorimat. Én csak egy átlagos fickó vagyok, ugyanolyan, mint bárki más, és szerintem mindenkinek vannak ilyen tökéletes pillanatok az életében. A nap tanulsága: jó néha friss szemmel nézni azokra, akiket szeretünk, mert emlékeztet minket arra, milyen szerencsések vagyunk, hogy ők az életünkhöz tartoznak.”
