nlc.hu
Család
Testi-lelki terror 2. osztályban

Testi-lelki terror 2. osztályban

Kislányom most 2. osztályos. Általános iskolában. Tavaly szuper évünk volt, de idén sokkoló, ahogy viselkednek a gyerekek.

A minap kórházba került egy fiúcska egy sajnálatos eset miatt. Addig-addig szekálták az egyik kisfiút, amíg az keményen fellépett ellene, sérülés lett a vége. Napi szinten megy a verekedés, csúfolás, alázás. Mindenért.

A kislányom mindenből ötös, a matekkal küzdünk, volt egy 3-as dolgozata, azóta bántják, hogy milyen béna. Béna? 3-as dogát írni bénaságot jelent? Itthon keményen küzdeni azért, hogy megértse, javítsa a kis hibákat, bénaságot jelent? És ez csak egy példa a sok közül, amit egymás fejéhez vágnak a gyerekek. Szinte mindenkit, mindenért a szájukra vesznek, sokszor egymásnak is esnek ököllel. Terror az iskolában. A kislányom és még páran az osztályban pedig értetlenül és szomorúan nézik, mi történik a gyerekekkel, és főleg miért? Elképesztő, hogy hogy viselkednek. Reggelente látom, és elképedve gondolok arra, hogy csak 7-8 évesek.

Testi-lelki terror 2. osztályban

Mindig az jár a fejemben, ha itt ilyenek, vajon mit művelnek otthon? És a szülők? Hibáztatom őket, hiszen a mi feladatunk szülőként óriási, a cél az, hogy egy jó emberkét neveljünk fel gyermekünkből. Sokat kell beszélgetni, foglalkozni a gyermekkel, sokat kell kérdezni, mi történik vele, mit érez, hogy van és ha hibázik, azt is be kell látni. Mindenre van megoldás, csak akarni kell(ene)…

A folytatásért kattints a Gluténmentes napló caféblogra!

Olvass tovább a témában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top