

A politikusnő nem is gondolta volna, hogy a betlehemi jelenetbe illesztett fekete Jézuska mekkora felháborodást fog kiváltani az emberekből. Pedig a Jézus külsejéről létező feltételezések folyamatosan változnak, a tudományos felfedezéseknek köszönhetően, már egyáltalán nem lehetünk benne biztosak, hogy a Megváltó fehér férfiszépség lett volna.

Lizzie Blandthorn szándéka azonban kifejezetten figyelmes volt: mivel Melbourne ebben a kerületében a bolygó minden feléről érkezett emberek laknak, minden rasszból, különböző életkorúak és hátterűek, szép gesztusnak gondolta a kis Jézust színes bőrűként megjeleníteni a szeretet ünnepének alkalmából.

“A bőrünk alatt mindnyájunkban vér folyik… Szerintem Krisztusnál is ez a fontos, nem az, hogy nézett ki, hanem hogy mit tett értünk” – fogalmazott megható szavakkal a politikusnő, aki hozzátette, hogy szerencsére pozitív reakciók is érkeztek, ezért nem áll szándékban eltüntetni a betlehemi jelenetet.
Forrás: BuzzFeed