Verés – soha, semmilyen körülmények között. És nyilvánvaló, hogy ez a sarkos véleményem megosztó, aki pedig szemellenzősen olvassa tovább soraimat, először is figyelmébe ajánlom azt a napokon belül 16. éve hatályos törvényt itthon, ami tiltja a gyermekek testi fenyítését, bántalmazását.
Míg a gyermekvédelmi törvény korábban csak arról rendelkezett, hogy nem lehet a gyereket verni, alávetni megalázó testi fenyítésnek, kínzásnak, büntetésnek, addig egy nagyon fontos módosítással kimondja, tilos a testi fenyítés bármelyik formája, a nagyobb verésektől kezdve egészen a nevelő célzatúnak kikiáltott pofonig. Nem lehet elégszer mondani: a verés az emberi méltóságot sérti, még akkor is, ha nevelési célzattal adja a kedves (nevelő)szülő. És emberi méltósága még a legkisebb csecsemőnek is van. A szájaló kiskamasznak is. A dacoló kétévesnek is.
A törvényalkotók egyébként már akkor kimondták, hogy nyilván nem várható el, hogy beépüljön mindez a köztudatba, egy generáció még “hídként” kiöregszik, de utána szépen, lassan átíródik a gyereknevelési eszköztár a szülők fejében. És a szülőt bíróság elé sem citálják, ha mégis veri a gyereket, mert szankció nincs a törvényben. Ennek ellenére meg kell értenie mindenkinek, hogy a gyerek nem egy kevesebb jogokkal felruházott valaki, hanem olyan apró lény, akinek viselkedésünk minta, példa. És melyik az a (nevelő)szülő, aki tulajdonképpen az erőszak eszközét szeretné tudatosan propagálni a (nevelt) gyermeke előtt? Ki szeretné, ha az a gyerek aztán a házasságában, az óvodában vagy a munkájában ugyanúgy ezekhez nyúlna, mert számára ez volt a szülői minta?
A folytatásért kattints a Második feleség caféblogra!
