A párunk pontosan olyan idegesítő, mint a szüleink, az apánk vagy az anyánk? Mi történt itt? Rosszul választottunk? Bár azt hisszük, hogy nagyon is tudatosan választunk társat, a pszichológusok régóta tudják, hogy igazából olyan tudattalan folyamatok vezérelnek minket a társkeresés során, amelyek segítségével 100 százalékos pontossággal választjuk ki azt a személyt, akivel pár hónap, év elteltével halálpontosan alakítjuk ki ugyanazt a családi légkört, amiben szüleink mellett felnőttünk.
Párválasztás: hasonló a hasonlónak örül
Sóvárogva vágyunk egy olyan kapcsolatra, amelyben a másik ugyanúgy látja a világot, mint mi, aki pontosan olyan, mintha a lelki-szellemi ikertestvérünk lenne. Akivel félszavakból értjük egymást. Akivel az első találkozáskor azt keressük, hol és mikor találkoztunk már korábban, mert annyira ismerős a másik. Az ilyen ember azonos családi háttérrel rendelkezik, van az élettörténetünkben valami hasonló motívum.
Például ugyanúgy átélte azt, hogy ő volt a család fekete báránya, vagy a szülei mellett érzelmi elhanyagoltságot élt meg, így mindketten különösen érzékenyek leszünk az elutasítással, elhanyagolással szemben. Vagyis hasonló traumák értek minket gyerekkorunkban. Ez persze aztán hajlamosítani fog minket arra, hogy a saját hibáinkat a másikban lássuk meg, és őt hibáztassuk mindenért.
A folytatásért kattints a Bízz magadban caféblogra!
