A férjem későn jön haza, nyilván fáradt, és nem arra vágyik, hogy a gyereket terelgesse vagy beszélgessen velem egy asztalnál, hiszen egész nap csak beszélt-beszélt és dolgozott. Nekem úgy is esti dolgom van a gyerekkel – fürdetés, fektetés, meseolvasás –, addig ő a privát szerelmi életét éli a tévénkkel. Pedig milyen jó lenne, ha az esti családi teendőket együtt csinálnánk! Persze fáradt, kikészíti a rengeteg munka. Másra nem marad ereje, csak a vacsival a tálcáján lezuttyanni, nézni az aktuális sorozatsztárokat, és élni az ő lenyűgöző és izgalmas életüket. Sokan csinálják ezt. A férjem, azt hiszem, boldog lenne, ha mellette ülnék csendben, és vele együtt élvezném az intellektuális tevékenységet, és engem is ugyanúgy áthatna a sok akciójelenet.
Tv: beszélgetés kizárva
Aztán ha az esti rutinnal végeztem, a gyerkőc is elaludt, néha belépek a világába. Tüntetőleg felhangosítja a tévét, hogy meg ne szólalhassak, nehogy belevágjak kedvenc “mesehősének” a szavába. Ha mégis megszólalok, akkor leordít, hogy nem hallja a műsort. Ha mondanivalóm van, várjam meg a reklámot. Ilyenkor már nincs kedvem mondani semmit… Persze ha csak egy-egy este vágyna a tévére ennyire, nem is zavarna, néha én sem vágyom társaságra. De évek óta, minden este ez a műsor? És kizárólag ez? A beszélgetés, valódi együttlét kizárva. Persze egy szobában vagyunk, de észre sem veszi, ha otthagyom tévézés közben, elmegyek aludni. Ugyanis ő ott tölti az éjszakáját is, míg a tévé egyszer csak kikapcsol.
A folytatásért kattints a Világ caféblogra!
