Család

Ezért imádjuk a pontgyűjtő kártyákat

Vevőcsalogatás, adatbázis-építés, a vásárlók megtartása a célja a számtalan hűség- és pontgyűjtőkártyának? A vélemények megoszlanak, ugyanakkor sokan nagyon is kedvelik azokat – legalábbis egy felmérés ezt igazolja.

Szinte már nem is létezik olyan áruházlánc vagy benzinkút, ahol fizetéskor ne kérdezné meg a pénztáros, van-e pontgyűjtő kártyája a vásárlónak. És még ha sokan ellenzik is, annál többen használják nap mint nap, mert ahogy egy vásárló fogalmazott “jólesett, amikor 10 ezer forint helyett 8 ezret fizettem csak. Ez spórolás.

Másvalaki úgy fogalmazott: “A kártyáimat mindig levásárolom vagy levonatom. Az egyik küld kuponokat. Az is megéri. A másikban vettem egy táskát, háti laptoptartót. De a gurulós bőröndöt nem vettem meg, mert drágának találtam.” És megint más úgy gondolja “nagyon is jó az, főleg a kispénzűeknek”.

A vásárlók közel fele használ pontgyűjtőkártyát

A Nielsen felmérése alátámasztja a vásárlói véleményeket, ugyanis abból az derül ki, Magyarországon a fogyasztók 46 százaléka vásárol olyan üzletben, amely hűségprogramot kínál lojális vevőinek. Sőt, tízből hét honfitársunk szívesebben vásárol ott, ahol hűségprogrammal díjazzák ragaszkodását. És nincs ez másképpen a határokon túl sem. A 29 megvizsgált európai országban a megkérdezettek átlag 61 százaléka vásárol olyan üzletben, amely vevőinek hűségprogramot kínál.

A magyarok imádják a pontgyűjtő kártyákat

A hűségesen vásárló magyarok 83 százaléka az árengedményt vagy az ajándékba kapható terméket kínáló programokat szereti a legjobban, exkluzív terméket vagy eseményen való részvételi lehetőséget pedig mindössze 15 százaléka díjaz. Úgy fest, dominálnak a “minden fillér számít” és “kapjunk valamit ingyen” attitűdök.

A pontgyűjtőkártyákkal a cégek járnak a legjobban

A vásárlók egy része ugyanakkor gyanakvó is. “Egy átverés az egész. Gyűjtsd a pontokat, amit aztán vásárlásnál megfeleznek. Hát sokra mész vele.” Vannak, akik nem tartják arányosnak, hogy egy elköltött forintért mennyi pontot kapnak, és azt mekkora összegben számítják be. Van például olyan, aki kiszámolta, az egyik helyen 200 forintért adnak egy pontot, az pedig mindössze fél százalék kedvezmény.

Berényi Konrád marketingszakértő úgy gondolja, a törzsvásárlói kártyák egyrészt hűségesebbé teheti a vásárolókat, másrészt terelni is lehet a vevőket, amikor például bizonyos termékekért több pont jár, vagy bizonyos időben lehet csak pontot kapni. Ezekhez azonban kell a nagyon erős reklámtámogatás, önmagában egy hűségrendszer nem vonz be tömegeket. Nem beszélve arról, hogy a kártyák segítenek statisztikát gyűjteni a vásárlásokról, ami akár 30 százalékos bevételnövekedést is hozhat, ha egy cég okosan alkalmazza a hűségrendszert – írja a a hvg.hu.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top