Idősebb Eötvös Ignác, Eötvös Loránd dédnagyapja mindent elért, ami politikailag csak lehetséges volt a 19. században. Egy darabig úgy tűnt, innen már tényleg csak lefelé vezethet az út. Unokájának és dédunokájának azonban más elképzelései voltak.
Eötvös Ignác nagypapa, a szorgalmas hazaáruló
Vásárosnaményi báró Eötvös Ignác apukája, az idősebb Ignác igencsak magasra tette a családi mércét. Egy szem fia, ifjabb Ignác bizony felköthette a nemesi nadrágját, ha a főispán, udvari tanácsos és főpohárnok mester édesapja sáros nyomába is akart volna érni. Ifjabb Ignác azonban már igazi felvilágosodott arisztokrata úr volt, tisztában volt a lehetőségeivel és nem ijedt meg csak úgy a saját és apja árnyékától. Szép sorjában, ahogy illik elvégezte a jogi egyetemet, aztán bölcseleti és – nyilván – jogi doktorrá is avatták, majd lett ő is főispán és tanácsos, és a többi és a többi. A család büszke volt, mindenki biztosra vette, hogy a dinasztia jövője ifjabb Ignáccal biztosítva van. Aztán nagyot fordult a világ.
A forradalom előtti évtizedekben ugyanis a korona hű szolgálata már egyáltalán nem volt olyan hálás feladat, mint a régi szép időkben. A nemzeti öntudatra ébredő nép kezdett ferde szemmel nézni a karrierje csúcsán lévő ifjú Ignácra, azt suttogták, hogy aki az osztrák királyt buzgón szolgálja, az a hazát elárulja. A felvidéki kolerafelkelés vérbe fojtása pedig végleg betette a kaput Eötvös Ignác népszerűségének.
A folytatásért kattints a Tanárnő caféblogra!
