Család

Tanulható az elengedés – ne fulladj az érzelmeidbe

Terápiára nem jártam, de voltak mellettem segítők, akiknek sokat köszönhetek. Sok embert látok beleragadni a gyászba, figyeltem magamon is, hogy hol tartok éppen.

A 46. évemet taposom. Láttam az elengedésről írt posztját a Facebookon, belenéztem a Kálvária című film kivágott részletébe – gyönyörű. Van egy paralel történetem. A férjem augusztusban halt meg Görögországban, ahol másfél éve dolgozott, egy héttel azután, hogy itthon volt szabadságon, egy fél nappal azután, hogy felhívott, el akar hagyni. Erről már két hónappal korábban is volt szó, engem akkor derült égből villámcsapásként ért ez a szándéka, két héttel korábban még közös nyaralást terveztünk, nem is értettem. Összeomlottam. 24 évig voltunk együtt. A halálhíre a 44. születésnapomra érkezett, két rendőr hozta.

Nem könnyű az elengedés

Tanulható az elengedés - ne fullajd az érzelmeidbe

Fizikai halálokot nem találtak, egyszerűen csak leállt a szíve, összeesett és meghalt. 46 éves se volt. Mikor kimentem, hogy hazahozzam, kiderült számomra, hogy a hirtelen változás mögött egy régi iskolatársnő állt, akivel 2-3 hónapja kezdett levelezni, chatelni. Erre mondják, hogy innen szép nyerni? Most mindenesetre állok a lábamon, állítom új irányra a GPS-t, elkezdtem visszaszedni valamit a február és augusztus között leadott közel 10 kilóból, és ha nem is vagyok még a topon, mert nem könnyű az elengedés, de béke és nyugalom van bennem, tudok nevetni, dolgozom, és érdeklődéssel várom, hogy mit hoz a jövő. Terápiára nem jártam, de voltak mellettem segítők, akiknek sokat köszönhetek. Sok embert látok beleragadni a gyászba, figyeltem magamon is, hogy hol tartok éppen (édesanyám és édesapám is már halottak, “kiképződtem”). Több film is foglalkozik ezzel a témával, az elengedéssel (ilyesmi, bár teljesen más, a Három szín: kék is)…

A folytatásért kattints az Intimitás caféblogra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top