1. A kanadai fekete özvegy
Evelyn Dicket a kanadai fekete özvegyként vagy “torzó-gyilkos”-ként emlegetik. Gyönyörű és szexuálisan kielégíthetetlen volt, állítólag soha nem dolgozott egy percet sem, mégis tele volt ékszerekkel és bundákkal. Férjét, akivel csupán 5 hónapja voltak házasok, feldarabolva találták meg, a fejét, karjait és lábait levágták. 1946-ban elítélték Evelynt a férje meggyilkolásáért, de másodfokon felmentették. 1947-ben azonban újra gyilkosságért állt bíróság előtt: megtalálták a padlásán egy bőröndben újszülött fia mumifikálódott testét cementbe öntve. Az, hogy megölte a saját fiát, újra felélesztette a gyanút, hogy valószínűleg ő végzett a férjével is, de még így is csak 11 évnyi börtönre ítélték. A börtön után senki sem hallott róla többé, eltűnt a nyilvánosság elől.
2. Megfőzte és a gyerekeinek tálalta a férjét
Katherine Knight nem is olyan régen gyilkolt, 2001-től övé az “Ausztrália legismertebb pszichopatája” cím. Egy hentes mellett dolgozott, akitől a jelek szerint elleste a fogásokat, mert szegény élettársával úgy végzett, hogy 37-szer megszúrta, majd a belső szerveit kivágta, és lenyúzta a bőrét, amit kiakasztott egy kampóra a házuk bejáratához. Ezek után darabokra vágta a testét, egy részét a kutyáknak adta, a többit pedig feltette főni pörköltnek krumplival és zöldséggel. Aztán megterített vacsorához, mert fel akarta tálalni apát a gyerekeknek. Ha ez még nem lenne elég, szadista üzeneteket írt ki mindegyik gyermek tányéralátétjére. Szerencsére még azelőtt letartóztatták, hogy a gyerekek hazaértek volna, így nem látták sem a mészárlást, sem az üzeneteket, és nem ettek apjuk holttestéből sem.
3. Anglia első sorozatgyilkosa
1852-től kezdve, 36 évvel Hasfelmetsző Jack előtt, Mary Ann Cotton módszeresen kivégzett rengeteg embert arzénnal azért, hogy az ingóságaikat és pénzüket megszerezze. A halállistáján szerepel 3 férj, a saját anyja, egy szerető, 8 saját gyerek és 7 mostohagyerek. Végül az egyik mostohafia megöléséért ítélték el és akasztották fel.
4. A gyerekei segítettek elégetni a testeket
Betty Lou Beetsnek nehéz élete volt: a családja szegény volt, mint a templom egere, háromévesen elvesztette a hallását, több rokona megerőszakolta, és 16 évesen megpróbálta megölni magát. Később számtalanszor férjhez ment, ám némelyik férje csúnya véget ért. Az elsőt még elvétette, pedig áthajtott rajta az autóval, de az ötödik férjét sikeresen lelőtte 1981-ben. Két évvel később pedig a hatodik férjét végezte ki az életbiztosításért és nyugdíjért. Mindkét férfi holttestét bizonyítottan a hátsó kertben égette el.
Betty Lou a lányát és a fiát is bevonta a gyilkosságok elrejtésébe, segíteniük kellett a holttestek eltüntetésében. A gyerekek később az anyjuk ellen vallottak a bíróságon, míg Betty Lou őket hibáztatta a gyilkosságokért. Végül elítélték és 2000-ben halálos injekciót kapott.
5. A látnok, aki megjósolta férjeinek halálát
Tillie Klimek látnokként tartotta magát számon, aki megjósolta három férjének a halálát. Továbbá természetfeletti képességeivel előre látta a halálát minden szomszéd kutyának; egy szomszéd nőnek, aki gyanakodott rá, hogy gyilkos; és annak a három gyereknek, akiknek a szüleivel ellenséges viszonyban állt.
Amikor az utolsó férjének megöléséért letartóztatták, a tárgyalás során kiderült, hogy olyanokat mondott a férjének, mint “nem fog sokáig tartani” vagy “nemsokára meghalsz”. Sőt az őt letartóztató rendőrt is megijesztette, amikor azt mondta neki, hogy “Te vagy a következő, akit meg fogok főzni vacsorára”.
6. Özvegyszerepben Oscar-díjas
Chisako Kakehi 1994 és 2013 között 7 férjet fogyasztott el, amivel 8 millió dollárt kaszált. A hetedik házassága egyetlen hónapig tartott, amikor a rendőrök letartóztatták, mert ciánnyomokat találtak az egyik volt férj holttestén. Ugyanígy cián volt a nő otthonában az egyik szemeteszacskón is. Kakehi a mai napig ártatlannak vallja magát, és a sors kezének tulajdonítja, hogy hét férjet vesztett el egymás után.
7. Gyilkos hétvége
Kimberly Hricko hónapok óta panaszkodott a kollégáinak a férjére, többször felajánlott 50 000 dollárt nekik, ha elteszik láb alól élete párját. Közben a férje azon volt, hogy helyrehozza a kapcsolatukat, ezért meglepte Kimberlyt Valentin-napra egy egzotikus kiruccanással egy olyan hotelbe, ahol maffiahétvégét tartottak, gyilkossági nyomozós játékkal egybekötve. A játék forgatókönyve szerint a vőlegény pezsgőjébe mérget kevernek. Kimberlyt megihlette a játék, izombénítót kevert a férje italába, amitől a férfi meghalt. Hogy eltüntesse a nyomokat, ezek után felgyújtotta a hotelszobát, de még mielőtt porrá égett volna, a rendőrök rátaláltak a férfi holttestére. Gyújtogatás és gyilkosság vádjával 30 évre ítélték.
Olvass még többet bűnözőkről:
- Bűnöző nők a 20-as évekből
- Az öt legröhejesebb magyar bűnöző
- Szörnyetegek női ruhában