Család

Csok: kötelező lesz tervezőt fogadni az építkezéshez

Magyarországon kötelező lesz tervezőt alkalmaznia annak, aki házat épít, az építkezésért ő viseli a felelősséget – számolt be a Miniszterelnökséget vezető miniszter az építészkamarával folytatott tárgyalások eredményéről.

Lázár János elmondta, hogy a kormány szerdai ülésén tárgyalt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kapcsán az építésügyi szabályokról. Közölte, a kormány az építészkamarával közösen létrehoz egy szerződésmintát, megerősítik a megbízó és az építész közötti jogviszonyt, vagyis az építész lesz felelős az építkezésért.

Hat alkalommal kell ellenőriznie

Hozzátette: a kormány kész bevezetni a kötelező tervezői művezetést, amely azt jelenti, hogy az építkezés során a tervezőnek hat alkalommal kell ellenőriznie az építkezést, ezért maximum 180 ezer forint díjat kérhet.

Lázár János ismertetése szerint továbbra sem kell építési engedély, a tervezőnek bejelentési kötelezettsége van. Összevonják az engedélyes és a kiviteli tervet, ebből lesz az egyszerűsített kiviteli terv.

A miniszter közlése szerint nem várt és elsöprő volumenű az érdeklődés a csok iránt. Közölte, az idei költségvetésben negyvenmilliárd forint van erre a célra, és ez az összeg nem a plafon, hanem a minimum.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top